Az észak-erdélyi autópálya egyik szakasza elkészül. De lehet, hogy hiába.
Szinte már felüdítő ezekben a járvány sújtotta időkben az erdélyi autópályák helyzetéről írni. Igaz, az már kevésbé, hogy továbbra is a régi lemezt kell hallgatnunk: ha éppen épül is egy szakasz, azzal olyan problémák vannak, hogy annyit ér, mintha meg sem épült volna.
Az autópályák építését figyelemmel követő civil szervezet, a Pro Infrastruktúra Egyesület most az észak-erdélyi sztráda egyik Maros megyei szakaszát vette górcső alá, majd menetrendszerűen meg is kongatta a vészharangot.
A Radnót és Maroskece közötti, 17,9 kilométeres szakaszról van szó, amellyel a kivitelező Astaldi-Max Boegl konzorcium már 90 százalékban el is készült, és az egyesület becslései szerint júliusra tokkal-vonóval, aszfalttal-korláttal be is fejezik.
Ennek eredményeként természetesen nem lehet majd használatba venni.
https://www.facebook.com/proinfrastructura/posts/1554729184701083
A folytatás azonban, a Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres ütem ugyanis nem épül.
Az ok: az autópályák építéséért felelős állami közútkezelő nem hajlandó elismerni bizonyos, az építés során fölmerült többletköltségeket. Ja, és ha ez nem lenne elég, a kivitelező Straco cég anyagilag pocsék helyzetbe került – konkrétan csődvédelem alatt áll.
Ennek nyomán jelen állás szerint az elkészülő Radnót-Maroskece szakasz egy ideig legfeljebb autópálya-múzeumként üzemelhet, a Maroskecénél megépítendő csomópont kivitelezése ugyanis már a Straco feladata lenne.
Amely, mint kiderült, nincs olyan helyzetben, hogy megépítse.
Mit lehet ilyenkor tenni?
A Pro Infrastruktúra szerint azt, hogy a közútkezelő sürgősen felbontja a szerződést a Stracoval, és villámgyorsan, saját hatáskörben megépíti a maroskecei csomópontot, legalábbis azokat a fel- és lehajtókat, amelyek a 15-ös főúttal kötik össze a sztrádaszakaszt, hogy az autósok használatba vehessék az elkészült ütemet.
Majd pedig gyorsan ki kell írni az újabb pályázatot az Aranyosgyéresig tartó szakasz befejezésére.
Önök szerint a közútkezelő megfogadja a jó tanácsot?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.