// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Szent Lászlótól Szent Lászlóig kerekeztek

// HIRDETÉS

Bár a hivatalos program csak csütörtökön kezdődik, szerdán biciklitúrával rajtolt el a Szent László Napok.

Az eső ellenére mintegy harmincan vettek részt a Szent László Napok előrendezvényeként meghirdetett biciklis zarándoklaton, amelynek végállomása a Nagyváradtól húsz kilométerre található Biharkeresztes volt.

A tizenegy évestől a hetvenévesig minden korosztály képviselte magát, volt, aki csak az országhatárig tekert, de olyan is, aki csak ott csatlakozott.

Reggel a római katolikus püspöki palota kertjében, a Szent László-szobor előtt gyülekeztek a résztvevők, akik Szent László-napi pólót kaptak ajándékba a szervezőktől. A csoportkép elkészítése és egy gyors eligazítás után lódultak neki a biciklizők.

Zarándoklatukkal nemcsak a Szent László Napokat népszerűsítették, hanem a kerékpárutak szükségességére, valamint a környezettudatosságra is felhívták a figyelmet. A határ átlépése után Ártándon pihenőt tartottak, ahol Semlyéniné Mizák Ágota és Orosz Béla református lelkész köszöntötte  őket. Biharkeresztesre érkezve Barabás Ferenc polgármester, valamint az önkormányzat képviselői fogadták a kerékpárosokat a Hősök terén található Szent László-szobornál.

A koszorúk elhelyezése után a kultúrotthonban szavalattal és szeretetvendégséggel kedveskedtek a nagyváradiaknak. Barabás Ferenc elmondta: Biharkeresztest nemcsak a kerékpárút köti össze Váraddal, a település lakói mind a mai napig a történelmi Bihar központjaként tekintenek a városra.

A polgármester szerint erősödnek a kapcsolatok a határ mentén élők között. Ezt igazolja az összetartozás jegyében megszervezett mostani kerékpártúra, de a honosítási eskük során is ezt lehet megtapasztalni. Barabás Ferenc tájékoztatta a szervezőket: sokan készülnek Biharkeresztesről és a térségből a Szent László Napokra, örömöt jelent számukra, hogy a települést is bevonták a programokba.

A Szent László Napok szervezői közül Zatykó Gyula és Nagy József Barna köszönte meg a szívélyes fogadtatást a biharkeresztesieknek. Programfüzeteket, szórólapokat nyújtottak át a jelen lévőknek ezzel is jelezve: a Szent László Napok nemcsak a nagyváradiak, hanem a térség lakóinak közös ünnepe, mely élő kapcsolatot teremt a határ két oldalán élő magyarok közt.

A Szent Lászlótól Szent Lászlóig mottóval megrendezett kerékpártúrán a székelyhídi születésű Juhos Gábor maratonfutó is részt vett, aki futva tette meg a 40 kilométeres távot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro