// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Széna- és kenyérszobrok Magyarfenesen

// HIRDETÉS

Egy múlandó világ múlandó alkotásainak nevezte műveit Bartha Ernő.

A Kolozs megyei Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén vasárnap megnyitották az Archai szoborparkot.  Az egyhektáros létesítményben többek között azok a szénából készült óriásplasztikák tekinthetők meg, amelyeket a 2012-es nyári olimpiai játékok idején London közterein láthatott a közönség. A művész kenyérből is elkészítette, és kisüttette az egyik általa megalkotott formát. A kenyérszobrokat a szoborpark egyik sátrában állították ki.
A szoborparkot Kelemen Hunor kulturális miniszter nyitotta meg. A tárcavezető a megnyitóra összegyűlt újságíróknak elmondta, értékes magánintézménnyel gazdagodott a Kolozsvár környéki vizuális művészet. Újságírói kérdésre megjegyezte, a tárca egyelőre nem támogatta a kezdeményezést, de az alkotóra sem jellemző, hogy közpénzért kilincseljen, ha tenni akar.  „Ha minden romániai régióban lenne egy olyan ember, mint Bartha Ernő, a művészet másképpen haladna. Nagy szükség van az ilyen helyekre" – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Bartha Ernő elmondta, a környezettel összhangban levő organikus művészet híveként először maga számára alakította ki a magyarfenesi telkét, de rájött arra, hogy mások is igénylik az ehhez hasonló tereket, ezért szánta rá magát, hogy megossza azt. Ezért az az elképzelése, hogy ebbe a parkba nemcsak más művészeket, hanem – a filmművészettől a zenéig – más művészeti ágakat is beenged.
„Nem bánt, hogy az alkotásaim nem időt állók. Egy múlandó világ alkotásai, miért ne lehetnének ezek is múlandóak" – nyilatkozta Bartha Ernő. Hozzátette, az újra elkészített szénaszobrokat olyan anyagokkal itatta át, amelyek akár 25-30 évig is megőrzik azokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro