// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Székely és csángó gyerekek ezreit vizsgálták meg az önkéntes orovosok

// HIRDETÉS

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosai rendszeresen visszatérnek Erdélybe. Ezúttal is bőven akadt dolguk.

Mintegy hatezer vizsgálatot végeztek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai május 14. és 21. között Erdélyben, várhatóan 30 gyermeket Magyarországon műtenek meg vagy egyéb kezelést végeznek rajtuk – mondta el Edvi Péter, az NGYSZ elnöke hétfőn az MTI-nek.

A Magyarországra vitt gyermekek 90 százalékánál műtétre, 10 százalékánál egyéb kezelésre, komoly technikai hátteret igénylő további vizsgálatokra, gyógyszer-beállításra lesz szükség. Néhány gyermeknek a szakorvosok szemüveget írtak fel, amelyet a rászorulóknak a szolgálat vásárol meg. A fogorvosoknak mintegy 100 fogat kellett kihúzniuk, a nőgyógyászati kamion orvosai pedig

a gyerekek mellett felnőtteket is vizsgáltak, tanácsot adtak, szűréseket végeztek.

Több olyan orvosuk van, aki már több mint 20 éve rendszeresen a csapattal tart. „Lelkes, összetartó csoport, segíteni akarnak és mindezt jó szívvel teszik” – hangsúlyozta az elnök. Első alkalommal kísérte el a csoportot az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága Székelyföldre, Csángóföldre és Erdélybe – mutatott rá, hozzátéve: a politikusok megtekinthették a vizsgálatokat és a háttérmunkákat, betekintést nyertek az ottani életbe.

Két napig tartózkodtak Csángóföldön, amely szétszórt vidék, az első és az utolsó falu között mintegy 200 kilométer van. Éppen ezért fontos többek között a nemrégiben elkészült lábnyiki tábor, amely lehetőséget teremt a találkozásra, hagyományőrző és más nyári táborok megrendezésére. Ide tartozik a magyarfalusi ház is, amelynek megépülését a magyar kormány 40 millió forinttal támogatta.

Magyarfalu az egyik legtávolabbi település, csak magyarok lakják. A támogatás segítségével létrejöhet egy épület, ahova a gyerekek magyarórára tudnak járni, otthont adhat az óvodának, különböző foglalkozásoknak, a tervek szerint jövő tavasztól. „Ezeknek a központoknak sokkal nagyobb a jelentősége, mint azt az ember Magyarországról gondolná” – hangsúlyozta Edvi Péter.

Fotó: MTI Veres Nándor

A bizottság tagjai május 17-én csatlakoztak az orvoscsoporthoz, ekkor a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központba látogattak el és a Hargita megyei orvosokkal, szakszemélyzettel és a megye vezetőivel folytattak megbeszélést. Megegyeztek arról, hogy a központ medencéjét alkalmassá teszik a beteg gyerekek terápiájára. Mivel Hargita megye önkormányzata és a megyei kórház vállalta, hogy elvégzi a gyógymedence gépészetének teljes felújítását, a NGYSZ magára vállalta, hogy ősztől fedezi annak a hat helyi szakembernek a bérköltségét, akik a medence működtetését biztosítják.

Háromkúton a gyerekek vizsgálata mellett megtekintették az új iskolát, amelyet a magyar állam, az NGYSZ és egy egri közösség segítségével építettek helyi szakemberek. A három éve leégett iskola helyére három tantermes épületet emeltek. Ellátogattak a felcsíki mentőállomásra is, amelyet az NGYSZ építtetett mintegy 10 éve – ismertette a részleteket az elnök.

Kitért arra is, hogy Csíkszentdomokoson rendezték meg a Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupát május 18-án és  19-én, amelyet a korábbi években a legendás Aranycsapat utolsó élő tagja, Buzánszky Jenő vezetett. Hozzátette, hogy

az orvosok meglátása szerint a gyerekek nem mozognak eleget,

de a rendezvénysorozat selejtező szakaszában több mint ezer gyermek vett részt az utóbbi hónapokban. Edvi Péter a körút eseményei között említette még a Baka András Csángó Mesemondó Találkozót, amelyen kisgyermektől a nagymamáig mesélnek egymásnak a résztvevők egy régi kertben, a diófa alatt.

Az NGYSZ önkéntes orvosai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a beteg gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, szakmai továbbképzéssel is segítik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro