// 2026. április 29., szerda // Péter

Szegény szenátorok, jobban hurbolják a szervezetüket, mint a nép, ezért kapnak némi plusz pénzt

// HIRDETÉS

És ez csak egy példa az abszurd alapon kiosztott szemérmetlen közalkalmazotti bérpótlékok közül.

A halandó ember azt gondolná, hogy valaki azért kap bérpótlékot, mert hej, de jobban teljesít vagy hej, de nehezebb körülmények közt dolgozik, mint más. És ez így rendjén is volna.

Igen ám, de mit szólnak ahhoz, hogy egyesek (egészen véletlenül szenátorok az illetők) azért kapnak közszolgai bérpótlékot, mert, úgymond, az ő szervezetük jobban elhasználódik, munka közben, természetesen, mint például egy állami iskolaigazgatóé. Ha belegondolunk, hogy terpeszkednek kis hazánk demokratikusan választott szenátorai a bársonyszékekben – egyesek közülük békésen

" target="_blank" rel="noopener">szundikálnak is néha –, abszolút megértjük a szenátori szervezet nagy romlását, amely az említett bérpótlékot (az alapfizetés 15 százaléka) indokolja. Nem?

Aztán ott van az a munkatörvénykönyvben felejtett paragrafus, mely szerint a számítógép-használat kapcsán keletkező elektromágneses hullámok káros hatást gyakorolnak a parlamentben és a közigazgatásban dolgozó alkalmazottakra. Másra – például a hasonló körülmények között magánszférában dolgozókra, a pandémiában gépek elé láncolt gyerekekre satöbbi – furcsa módon nem hatnak ezek a fránya hullámok. Ezért ők nem kapnak 15 százalékos bérpótlékot, se ösztöndíjat. És van még egy furcsa dolog itt: a pótlékos közszolga-csoport sem részesül ám a jóból egyformán. Ugyanis a főnökökre rejtélyes módon több hullám zúdul, mint a beosztottakra. Másképp hogy magyarázható, hogy ők akár nyolcszor akkora pótlékot kapnak, mint a beosztottjaik. Ja, esetleg úgy, hogy az ő alapfizetésük nagyobb, ezért a 15 százaléknyi pótlék is.

Aztán képzeljék el, hogy az ombudsman irodáiban dolgozó közszolgák azért kapnak alapos bérpótlékot (egy igazgató például plusz 2500 lejt), mert… ki se merjük mondani… piszkos irodákban dolgoznak. De van erre tudományos magyarázat is ám: az irodai por, az irodai baktériumok (vírusok, protozoák, gombaspórák, nanorészecskék, egyéb allergének), no meg a képernyőből áradó sugárzás károsítja az egészségüket. Más irodák alkalmazottjai nem kapnak ilyen pótlékot. Talán azért, mert kötöttek egy szerződést egy takarítócéggel.

Nézzünk még egy érdekes esetet. Az oktatási minisztérium alkalmazottai, képzeljék csak el, toxikus, azaz mérgező körülmények között dolgoznak, ezért kapnak bérpótlékot. Különvéleményként hadd jegyezzük meg: ezzel az intézkedéssel egyetértünk. Sehol annyi mérgező marhaságot nem szoktak mondani, nyilatkozni, leírni, mint a román közoktatási minisztériumban. Csak ezért nem bérpótlék járna, hanem bakancs a farba.

És az ehhez hasonló szemérmetlen bérpótlékok sora hosszú. A munkaügyi miniszter több mint 50 darabot számolt meg, és még nem jutott a végére. És biza, ezeket a bérpótlékokat (is) a román állampolgárok, vagyis a mi adóinkból fizetgetik a szegény, mindenféle módon szenvedő közszolgáinknak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro