// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

Szászvidéken robog az erdélyi élményvonat

// HIRDETÉS

A Transilvania Train augusztus végén pöfög Brassótól gyulafehérvári kerülővel Nagyszebenbe, majd Fogarasra. Nem olcsó beszállni, de buli.

Idén is végigpöfög Dél-Erdélyen a CFR élményvonata, a Transilvania Train, közölte ma a vállalat Facebook-oldalán. A szerelvény augusztus 22-e és 26-a között közlekedik a Brassó-Segesvár-Medgyes-Gyulafehérvár-Szászsebes-Nagyszeben-Fogaras útvonalon és vissza.

A 600 kilométeres útvonalon a turisták több mint húsz várat és erődtemplomot, 15 hagyományos kézművesműhelyt látogathatnak végig, részt vehetnek két koncerten a szászsebesi evangélikus templomban, illetve Nagyszeben történelmi központjában, valamint két hagyományos mulatságon is. 

A Transilvania Train honlapján is megtalálható program szerint az utasok közös főzésben is részt vehetnek, megkóstolhatják a helyi gasztronómiai különlegességeket, Medgyesen kézműveskedhetnek, éjszakánként pedig négycsillagos szállodákban szállásolják el őket. Részletes program itt. 

Az árak személyenkénti 900 eurónál kezdődnek. Két felnőttel viszont már ingyen utazhat egy 14 év alatti gyerek. A legdrágább a háromszemélyes ajánlatcsomag, ez 2260 euróba kerül. Jegyet vásárolni szintén a projekt – meglehetősen lassú – honlapján lehet

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél
Krónika

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél

Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

// még több főtér.ro