És persze ki tudja, hány híve követi majd. A kijelölt kormányfő közben tárgyalásra hívta az RMDSZ-t.
A jelenleg ügyvivő kormányfőt adó ügyvivő kormánypártként működő, de reményei szerint hamarosan már ismét egy teljes jogú – igaz, kisebbségi – kormányt irányító Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára a jelek szerint még nem ér véget a válság időszaka, ha sikerül beiktatni az új kormányt. A párt egyik régi arcának számító, a pártelnöki tisztségből szeptember végén leváltott, és azóta a képviselőház éléről is távozó Ludovic Orbant ugyanis nagyon felbosszantotta, hogy a PNL csütörtökön Nicolae Ciucă tartalékos tábornokot, ügyvivő védelmi minisztert húzta elő a cilinderből miniszterelnök-jelöltként, akit Klaus Iohannis államfő már meg is bízott a kormányalakítással. Ezért aztán bejelentette: jövő héten kilép a PNL parlamenti frakciójából, és természetesen az új, PNL-RMDSZ-kormányt sem szavazza meg – naná, ha az csak az eddig legfőbb ellenségnek tartott Szociáldemokrata Párt (PSD) küldő támogatásával kerülhet hivatalba és kormányozhat. Orban álnaivan azt mondta, nem tudja, hogy más párttársai is követik-e a példáját, de azért tudvalevő, hogy rajta kívül is vannak még olyan politikusok a frakcióban, akiknek nem tetszik a jelenlegi irányvonal. Így aztán könnyen
A PSD pedig csak egy kávét kér. Orban amúgy keményen beszólt a szálakat a háttérből mozgató Iohannis államfőnek. Szerinte Ciucát nem a PNL vezetése javasolta kormányfőjelöltnek, hanem Iohannis, ami nem más, mint a rá és a PNL-re szavazó választópolgárok elárulása, hiszen a PNL korábban úgy döntött, hogy nem lép szövetségre a PSD-vel. Azt is felrótta, hogy Ciucă csak nemrég tagja a pártnak, de máris mesésen felívelt a politikai karrierje – mint ahogy az amúgy Iohannis esetében is történt, hiszen a csatlakozása után pártelnökké, később pedig államfővé választották. Orban azt mondja: nem ismer rá Iohannisra, nem látta rajta ezt a „beteges vágyat”, hogy a PNL-t és a kormányt irányítsa. Ráadásul
Orban sirámai ellenére azonban a karaván halad: Ciucă már meg is kereste az RMDSZ-t, hogy koalíciós tárgyalásra hívja. Az egyeztetések nem ígérkeznek könnyűnek, hiszen az új felállásban az RMDSZ súlya megnő a leendő kormányban, így aztán a jelenlegi három tárcánál többre is igényt tarthat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.