Marcel Boloș a hétköznapokat a politikának, a vasárnapokat az egyháznak szenteli.
Marcel Boloșról – akit a PNL támogatásával nemsokára digitalizációért felelős miniszterré neveznek ki, de korábban már európai alapokért felelős miniszter is volt – kevesen tudják, hogy szabadidejében ortodox papként szolgál az Úr és a hívek előtt. Általában szülőfalujában, a Kolozs megyei Hodosfalván és Nagyváradon szokott miséket celebrálni a helyi papokkal karöltve. A Cluj24 érdeklődésére elmondta, gyerekkora óta fontos neki az egyház, és isten szolgálata, de nem szokta nagydobra verni, hogy mivel tölti az idejét olykor vasárnaponként, mert ezt magánügynek tartja. Egyébként is szereti különválasztani az egyházi és a politikai tevékenységét. Marcel Boloșt egyébként fiatal korában nem vették fel a teológiára, ami elég nagy dráma volt az életében. Így aztán előbb a Nagyváradi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán tanult, majd ugyanott a Közgazdaságtudományi Karon is lediplomázott, pénzügyi vonalon pedig később két doktori diplomát is szerzett. De Isten kegyelméből mégis valóra vált a rég dédelgetett álma is, és a Nagyváradi Egyetem Ortodox Teológiai Karának elvégzése után, 40 éves korában pappá szentelték. Azóta, ha ideje engedi, gyakorolja is a papi hivatást, ám a szolgálataiért nem kér pénzt. Mint mondja, az egyház, a hit, a vallás olyan értékeket képviselnek, amelyek politikai pályafutása során is segítik a helyes döntéshozatalban, Isten, és a gyülekezet előtt szolgálni pedig nem szégyen. Azt is gondolja, hogy minden olyan elöljáró, aki a keresztény erkölcsi értékrendet vallja, csak jót tehet az államnak. Tény, hogy ilyenekből több kéne.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.