// 2025. január 8., szerda // Gyöngyvér
Rendészvesztő

Stikában építési vállalkozóként dolgozott két partiumi rendőr, a járőrkocsival intézték az üzleti ügyeket

// HIRDETÉS

Hiába, az állam még a rendészeti szervek dolgozóit sem fizeti meg kellő mértékben.

Nem akármilyen mellékkereseti lehetőséget fedezett fel magának két Szatmár megyei rendőr: a rendészeti tevékenység mellett ingatlanfejlesztésbe is belevágtak.

A bizniszt nagyban űzték, Szatmár megye több településén is ingatlanokat építtettek, amelyeket aztán jó pénzért eladtak, a nyereséget pedig vagy zsebre rakták, vagy új ingatlanok építésébe fektették.

Egyetlen apró probléma adódott: mindezt törvénytelenül tették.

A rendőri minőséggel ugyanis az ilyen – és általában véve bármilyen – üzleti tevékenység összeférhetetlen, ezért aztán hétfőn arra ocsúdtak, hogy a saját kollégáik kopogtatnak náluk.

De nem az építőiparból, hanem a rendőrségtől.

És elő is állították őket, ügyükkel pedig már a szatmárnémeti törvényszéki ügyészség foglalkozik.

Az ügyészség közölte, a két rendőr ellen eljárást indítottak a rendőri minőséggel összeférhetetlen pénzügyi és kereskedelmi jellegű tevékenység és sikkasztás miatt.

Mint kiderült, két éven át, 2020 és 2022 között működtek a rendőri tevékenység mellett párhuzamosan az ingatlanbizniszben is, ami törvénytelen, így aztán

az ebből származó profitjuk jogosulatlan haszonszerzésnek minősül.

Ráadásul nem átallották a rendőrség infrastruktúráját használni az üzlethez: többször is előfordult, hogy szolgálat közben, járőrözés címszó alatt a járőrkocsival mentek el az építőanyag-lerakatokba anyagbeszerzésre, vagy az építkezések helyszínére, hogy megszemléljék, hol tartanak a munkálatok.

Az ügyészség nem értékelte a bennük túlbuzgó üzleti szellemet, ezért 24 órára őrizetbe vette őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban
Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Schengeni csatlakozás ide, határőrizet megszűnése oda, Bulgária felé nem lesz zökkenőmentes az átkelés
Krónika

Schengeni csatlakozás ide, határőrizet megszűnése oda, Bulgária felé nem lesz zökkenőmentes az átkelés

A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön
Főtér

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön

A Szatmár megyei Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél nem számítottak erre a „gyalogosra”. Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíroságához fordult. Az élelmiszeripari szakszervezetek tiltakoznak a második Ciolacu-kormány salátarendelete ellen.

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve
Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt
Székelyhon

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt

Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.

// még több főtér.ro