A daganatos gyermekek túlélési esélyeit javítanák a fesztivál idején, illetve az azt követő hónapokban gyűjtött adományokból.
Két steril szoba kialakítását tűzte ki célul a Untold fesztivál és Boldogság Alap (Bursa de fericire) a kolozsvári 2-es számú Gyerekgyógyászati Klinika és Sürgősségi Gyerekkórházban. A beruházást 100 ezer euróra saccolják, a munkálatokat pedig 2018-ra időzítették – számol be a fesztivál közleménye.
Az összeg előteremtésében számítanak a fesztiválozókra is, akik a következő módon adományozhatnak: a fesztivál ideje alatt SMS formájában a 8844-es telefonszámra a SPITAL szót küldve 2 euróval támogathatják a kezdeményezést, vagy banki átutalással az egyesület javára is elküldhetik adományaikat jövő év márciusáig.
Romániai statisztikák szerint az országban igen rossz az arány a rákos betegek kezelésében, hiszen minden második daganatos gyermek meghal. Európában a felépülési arány 80%-os. A bukaresti, brassói és temesvári onkológiai szekciók felújítása után Kolozsváron is javítani szeretnének a helyzeten. Egy steril szoba évente 30 gyerek számára tudna ellátást biztosítani. A befektetés eredményei előreláthatóan 10 év után mérhetőek igazán, hiszen ez idő alatt megközelítőleg 600 gyereket tudnak majd itt ellátni – nyilatkozta Carmen Uscatu, az Adományozz Életet egyesület elnöke.
A közleményben idézett dr. Gheorghe Popa, a 2-es számú Gyerekgyógyászati Klinika és Sűrgősségi Gyerekkórház orvosa elmondta: a megfelelő ellátás biztosítása egy leukémiás gyerek számára akár életmentő is lehet: a leukémias betegek kemoterápiás kezelése során nagy dózisú citosztatikumot használnak, amely segíti a kicsik gyógyulását, de egyben gyengíti az immunrendszerüket is. Ezért fontos a megfelelő steril szobák kialakítása, a kezelés alatt álló betegek elszigetelése, és ez által a leghatékonyabb kezelés biztosítása, hiszen a kezelés alatt álló gyerekekre nagyobb veszéllyel vannak a fertőzések és egyéb megbetegedések – mondta.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.