Egykori távközlési miniszter az új jelölt.
„Nem Hezbollah-ügynök, nem Hamasz-ügynök” – poénkodott Livu Dragnea PSD-elnök szerda este, amikor bejelentette, hogy Sorin Grindeanu a párt miniszterelnök-jelöltje. Dragnea arra utalt, hogy a korábbi, Klaus Iohannis által elutasított jelölttel kapcsolatban felmerültek szíriai férjének és hozzátartozóinak politikai kötődései.
A 43 éves karánsebesi születésű, matematikus-informatikus Sorin Grindeanu korábban (2014. december és 2015. november között) távközlési miniszter volt az utolsó Ponta-kormányban.
2004 és 2008 között önkormányzati tanácsos Temesváron, 2008 és 2012 között Temesvár alpolgármestere, 2012-től a PSD parlamenti képviselője. A képviselőházban 2013 februárjában két hétig volt a SRI-t felügyelő bizottság tagja: azután, hogy onnan kilépett a most körözött Sebastian Ghiță, ezenkívül a védelmi és az IT-bizottságban dolgozott.
2016 nyara óta a Temes megyei tanács elnöke. Húsz éve tagja a PSD-nek.
Sorin Grindeanunak a Temesvár közvetlen szomszédságában lévő Gyüregen van egy telke 2005 óta, 2007-ben épített rá egy 200 négyzetméteres házat. Ezenkívül a Bánlakhoz tartozó Karátsonyifalván örökölt egy közel három hektáros telket, illetve Temesváron 2011-ben vásárolt egy 270 négyzetmétereset. 49 négyzetméteres lakását idén adta el 30 ezer euróért. 2009 óta van a birtokában egy Linhai márkájú quad, autója nincs.
Az ING Banktól közel 45 ezer eurót kapott hitelbe 2007-ben, ez 2035-ben jár le. Ő maga 83 500 lejjel, illetve 20 ezer euróval hitelezte meg a DuoFarm céget. Felesége a SC DuoFarm kft. gyógyszerész-igazgatója.
– jelentette ki Liviu Dragnea, a PSD elnöke, mert egyszerűen nincs elég idő a beiktatáshoz.
És persze Klaus Iohannis sem mondott még semmit a kormánypártok új javaslatáról. Sorin Grindeanu egyébként idén
A deBanat.ro portál szerint legutóbb karácsony előtt nyilatkozta, hogy semmiféle miniszteri tisztségért nem hajlandó feladni a megyei tanács vezetését és Bukarestbe menni, bár hozzá is eljutottak olyan találgatások, amelyek különböző miniszteri posztok várományosaként jelölték meg őt. Nem tudja, hogyan keveredett „ebbe a miniszterelnöki dolgoba”, de ugyanolyan gyorsan ki is fog keveredni belőle, állította a december 22-én megjelent cikkben.
Egy héttel a megyei tanácsba történt megválasztása után is azt mondta, hogy négy évre szól a mandátuma, annyira kérte a Temes megyeiek szavazatát, nem fél évre. „Ha megválasztanak tanácselnöknek, négy évig az maradok” – ígérte még 2016 júniusában. Azután nem sokkal tanácsos kollégái meg is választották a megyei tanács élére.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.