Legalábbis a hazai sportsajtó szerint. Igaz, akkora csúsztatással, mint egy hegyomlás.
Nem újdonság, hogy a román média ott keresi a kákán a csomót, ha magyarokról, Magyarországról, Erdélyről van szó, ahol éri. És az sem újdonság, hogy a „leleplező” újságírókat csöppet sem érdekli, hogy a (vízi) kákán nincs csomó. Nem baj, majd kötünk rá! A sportújságírásban ez a fajta extrém sport különösen a sikereket eredményező erdélyi magyar foci-befektetések nyomán virágzott fel.
Ez történt a minap is, mégpedig annak kapcsán, hogy a Szent István napi ünnepségek keretében szerveztek Budapesten egy kiállítást, Sporthősök címmel. A szemfüles kákabogozók persze azonnal kiszúrták, hogy egyes plakátokon az 1990-ben Olaszországban, illetve 1998-ban Franciaországban pályára lépő román világbajnoki labdarúgó válogatott magyar nemzetiségű tagjai (is) szerepelnek.
jó mélyen belemártották pennáikat a hőbör-tintába és megírták, hogy sokkoló plakátokkal árasztották el a magyar fővárost a nemzeti ünnepen. Hogy miért sokkolta őket a valóság? Hát azért, mert szerintük ez az akció nem egyéb, mint a román labdarúgó válogatott sikereinek kisajátítása. Tetszik érteni?
Pedig ha ránézünk az ominózus plakátokra, egy grammnyi kisajátítást se tudunk felfedezni, eredeti japán kákacsomó-detektorral sem! A szöveg egyszerűen felsorolja azokat a magyar nemzetiségű sportolókat, edzőket, akik más (értsd, MÁS!) országok színeiben tevékenykedtek a két vébén (és nem csak a román válogatottban!). Ott van Jenei Imre szövetségi kapitány, Muzsnay Zsolt labdarúgó (Románia), de Rácz László (Szovjetunió) és Vermes Péter (Amerikai Egyesült Államok) labdarúgók is. Az 1998-as plakáton pedig Dobos Antal és Selymes Tibor labdarúgók (Románia), Vágner László játékvezető, továbbá Molnár Miklós labdarúgó (Dánia) képe, neve szerepel.
a hangulatkeltés sikeres lett (a hírt más médiatermékek is átvették)… az viszont vicces, hogy a „román” sportolók „elrablása” ügyében bátran kiálló kákavadász újságíró képtelen helyesen leírni a „román” (és nem csak) játékosok nevét. Pedig tudjuk jól, nagyon bántó dolog, ha az ember nevét elírják. Muzsnay Zsoltot például következetesen lemusznayzza a szerző, Rácz László nevét pedig Racsra (értsd, Rács) ferdíti. Hát ennyit a tiszteletről.
A hergelős kettős mérce bazi nagy lólába is nagyon kilóg a cikk sorai közül: a harcos médiamelós számon kéri a „román” sportemberek kisajátítását, ugyanakkor viszont gond nélkül trikolór keblére öleli a Torontóban született, brit színekben versenyző, román apától és kínai anyától származó Emma Răducanu teniszezőnőt. Amivel nincs is semmi baj, persze. Hajrá! Csak akkor, ha lehet, ne hamisítsuk a más kákájára csomót, jó?
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!