Az ügynek semmi köze a biológiai nemhez vagy a genderhez. A diplomahamisításhoz annál inkább.
Ismerkedjünk meg a hölggyel: ő Simona Mihaela Cremene. Aki 2018-tól 2022 márciusáig a nagybányai megye kórház igazgatónője volt: 2020-ig megbízottként, azóta pedig a kiírt versenyvizsgát megnyerő egyetlen jelentkezőként.
A Libertatea újságírói felgöngyölítették a látszólag teljesen törvényszerű, ám a felszín alatt súlyos hamisítási sebből vérző ügyet. A hölgy még 2007-ben elvégezett egy rövid idejű gazdasági képzést a nagybányai egyetemen. Igaz, hogy utána beiratkozott a kolozsvári műegyetem nagybányai oktatási központjába, menedzserképzésre,
Tehát, jegyezzük meg, a hölgynek nincs hosszú idejű felsőoktatási végzettsége.
Közben persze élni kellett: Simona Mihaela Cremene 2010-ben dolgozni kezdett a nagybányai megyei kórházban, ahol különböző adminisztratív funkciókat látott el. 2018-ban aztán kinevezték megbízott kórházigazgatónak.
Aztán jött a soha vissza nem térő alkalom: 2019 decemberében meghirdették a rendes, becsületes kórházigazgatói állást. A hölgy volt az egyetlen jelentkező, benyújtotta a szükséges okiratokat, a vizsgabizottság rábólintott és úton is volt a sikertörténet:
Fontos: a jelentkezés egyik alapfeltétele egy hosszú idejű felsőoktatási képzést igazoló diploma volt. Ami, ugye, a hölgynek hiányzott.
Igen ám, de valakinek feltűnt, hogy a vizsga idején benyújtott okiratok között a tanulmányi diplomának csak a fénymásolata lapul. Az illető szólt az igazgatónőnek, mutassa már be az eredetit is, amit az meg is ígért, aztán szépen elfelejtett. Az idő közben telt, a gyanú meg erősödött. Addig-addig, amíg a rendőrség vizsgálódni kezdett az ügyben.
Igaz ugyan, hogy a műegyetem kiállított egy, a fénymásolatra emlékeztető okiratot, de egy férfi nevére. Aki történetesen a kórházban dolgozó egyik orvosnő rokona volt. Hősnőnk ravaszul elkérte az okiratot a kolleginától, kicserélte a diplomát a fotón, aztán, mivel elég gyengék voltak az illető férfi jegyei, szépen átírta azokat is, szinte jelesre.
És ez bizony okirathamisítás. A hölgyet letartóztatták, vádat emeltek ellene, ám mivel beismerte bűnösségét, visszafizette a két év alatt jogtalanul felvett 234 455 lejt, továbbá értelemszerűen lemondott az igazgatói tisztségről, a bíróság három év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, négy évi felügyeletet, valamint öt évre eltiltotta a hölgyet bármiféle köztisztségtől.
Utóbbi ítélet azért érdekes, mert időközben Simona Mihaela Cremene a politikába is fejest ugrott, a PMP színeiben megyei tanácsos. Erről a tisztségéről azonban nem mondott le, akkor sem, amikor kattant a bilincs a csuklóján. A megyei tanács pedig csak a vállát vonogatja: azz ítélet alapfokú, tehát fellebbezni lehet. Ha végleges lesz, akkor majd lépnek.
Hát így megy ez minálunk, a korrupciómentes kánaánban.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!