// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Sok pénzbe kerül Romániának a pataréti cigányverés

// HIRDETÉS

A hatóságok nem vizsgálták ki az esetet, most fizetniük kell.

Rasszista indíttatása is lehetett annak, hogy 2005-ben a rendőrök megvertek két személyt a Kolozsvár peremén található pataréti cigánytelepen, hívja fel a figyelmet keddi közleményében az Emberi Jogok Európai Bírósága. A nemzetközi igazságszolgáltatási szerv szerint indokolatlan volt és túlkapásnak minősül a hatóságok erőbevetése, de a hazai bíróságok nem vizsgálták ki az esetet. Ezért most mintegy 15 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezik Romániát.

Az eset több mint egy évtizede, 2005. november 5-én történt, amikor a Kolozs megyei rendőrség lopás gyanújával letartóztatott két személyt a pataréti roma közösségből. Három nappal később a hatóságiak újra visszatértek a cigánytelepre és erővel kilakoltattak több családot, majd felgyújtották kunyhóikat. Az áldozatok beperelték az akcióban részt vevő rendőröket, csendőröket, szóbeli és testi fenyítéssel, támadással, fenyegetéssel és tűz általi megsemmisítéssel vádolva őket.

A hazai igazságszolgáltatási szervek azonban sorra visszautasították az ügyet, így az végül az Emberi Jogok Európai Bíróságához került, számolt be a Monitorul de Cluj. Ez kimondta, hogy a rend őrei önkényesen és erőszakosan jártak el, amikor az említett két személyt megverték.

Az ítélet a román igazságszolgáltatást is elmarasztalja, megállapítva, hogy ez nem tett meg mindent a történtek feltárása és annak kiderítése érdeklében, hogy a rendőrök nem-e rasszista indíttatásból cselekedtek. Romániának 14.800 eurót kell fizetnie kártérítésként a két áldozatnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro