// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende
vegyesen

Simion addig üti a vasat, míg szuverén karja le nem szakad – hírek csütörtökön

// HIRDETÉS

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Simion addig üti a vasat, míg szuverén karja le nem szakad

George Simion, az AUR nevű szélsőjobboldali párt elnöke két lábbal hajtotta a konszolidációs rollert szerda este a Marius Tucă Showban.

Azt fejtegette hogy a hétfői napon – az Adrian Veștea-kormány bizalmi szavazásának napján – tucatnyian hívták fel telefonon, akik azt állították, hogy kapcsolatban állnak az elnöki, illetve a kormányhivatallal, hogy meggyőzzék őt arról, hogy pártja szavazza meg a tervezett kabinetet.

// HIRDETÉS

Konkrétan azt is állította, hogy Nicușor Dan államfő egyik tanácsadója is személyesen felhívta, hogy ugyanezt kérje tőle.

Simion nem győzte hangsúlyozni, hogy a rejtélyes telefonálók elismerték, hogy az ő pártja is része az állami hatalmi struktúrának. A temetőgyalázó fociultrából lett román csúcspolitikus azonban felrótta a meg nem nevezett telefonálóknak, illetve az elnöknek, hogy az elvárt szavazataikért cserébe nem ígértek semmit, főleg nem azt, hogy az AUR is részese lehet a kormányzásnak.

Az elnöki hivatal Simion nyilatkozatai után nem sokkal sietve közleményt adott ki, amelyben tisztázták, az elnöknek semmiféle tudomása nincs arról a telefonhívásról, amiről a széljobb pártvezér beszélt, és határozottan tagadták, hogy Nicușor Dan ilyen beszélgetés kezdeményezésével bízta volna meg bármelyik tanácsadóját.

Az igazság persze az X-aktákban van, nem a politikusok nyilatkozataiban. De azt azért nem nehéz kikalkulálni, hogy Simion most igyekszik addig ütni a vasat, amíg meleg (a vas) – nyilván a hazugságoktól sem riad vissza –, hiszen minden erejével azon van, hogy konszolidálja, és bevezesse a nagypolitikába, az elfogadott pártok sorába az AUR-t, amelynek hiába van kétségbeejtően nagy támogatottsága, ha az EU-párti politikai elit nem engedi a hatalom közelébe.

Pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok

Nicuşor Dan szerda este, Kolozsvári látogatása alkalmával mondta el a sajtónak, hogy a keddi egyeztetések során abban egyezett meg a parlamenti pártokkal (legalábbis szerinte), hogy nyugatbarát kisebbségi kormányra lehet számítani. Elmondta, hogy a nyugatbarát pártok (PNL, PSD, USR, RMDSZ) a csütörtöki nap folyamán fogják megfogalmazni a feltételeiket, amelyek alapján támogatják majd ezt a kormányt.

Az is nagyjából előre látható már, hogy a PSD egyedül alakítana kisebbségi kormányt Sorin Grindeanuval a kormány élén, míg a PNL az USR és az RMDSZ vezetői csütörtökön is közös megbeszélést tartottak, hogy közös tervekkel rukkolhassanak elő az elnöknek egy közös kisebbségi kabinetről, illetve az esetleges PSD-kormány támogatásának feltételeiről.

Az elnök pénteken fogadja a pártokat, hogy azok javaslatokat tegyenek a rég várt kormányra vonatkozóan.

Sajtóértesülések arról is szólnak, hogy a PNL, az USR és az RMDSZ egy kölcsönös támogatási megállapodást is felajánlana az elnöknek, illetve a PSD-nek, amely alapján vállalják a leendő kormány beiktatásához szükséges szavazatok biztopsjtását, attól függetlenül, hogy végül melyik tábor miniszterelnök-jelöltjét bízza meg az elnök kormányalakítással.

Az értesülések ugyanakkor arról is szólnak, hogy sem az elnök, sem a PSD nem vállalja, hogy „vakon” szavaz meg bármilyen kormányt. A PSD nyilván attól tart, hogy így benne van a pakliban, hogy ismét Ilie Bolojan tér vissza a miniszterelnöki bársonyszékbe, pedig éppen az ő leváltása miatt kezdték el május elején az egész cirkuszt.

A PNL, az USR és az RMDSZ különben három lehetséges jelölt közül választja ki péntekig a közös miniszterelnök-jelöltjét.

Ha pénteken sem sikerül egy mindenki számára (valamennyire) megnyugtató jelöltet megbízni kormányalakítással, akkor kezdődnek csak igazán a bajok. Az alkotmány értelmében abban az esetben, ha 60 napon belül két jelölt is elbukik a kormányalakítási kísérletben, az elnöknek jogában áll előrehozott választásokat kiírni.

Persze Nicuşor Dannak nem kötelessége ezt megtenni, és mivel ezzel csak az AUR malmára hajtaná a vizet, ez a variáció nem is igen életszerű.

Oroszország kiutasította a szentpétervári román főkonzult

Péntek délután behívatták az oroszországi román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba.

A találkozón az orosz fél tájékoztatta a román nagykövetet arról, hogy Oroszország felszámolja a szentpétervári román főkonzulátusát, és kiutasítja az országból a főkonzuli tisztséget ideiglenesen betöltő román diplomatát.

Az intézkedés nyilvánvalóan Románia azon diplomáciai lépéseire érkezett válaszul, amelyet a galaci drónrobbanás után foganatosítottak. Mint ismeretes május 29-ikén egy eredetileg ukrajnai célpont ellen indított orosz drón berepült az ország légterébe, becsapódott egy galaci tömbházba, a robbanótöltete felrobbant, ennek következtében pedig egy 10. emeleti lakás kigyulladt, több ember pedig megsérült. Románia ekkor diplomáciai válaszlépésként kiutasította a konstancai orosz főkonzult, és felszámolták az ottani főkonzulátust.

A román külügy most közleményében hangsúlyozta, hogy a mostani orosz intézkedés mindennek tükrében várható volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS