Varga Csaba a negyedik magyar, aki meghódította a Manaszlu 8163 méter magas csúcsát.
Varga Csaba sikeres csúcstámadáson van túl: Erőss Zsolt, Barna Dániel és Klein Dávid után a negyedik magyarként hódította meg a Manaszlu 8163 méter magas csúcsát. A váradi hegymászó oxigén palack használata és serpák támogatása nélkül jutott fel a Föld nyolcadik legmagasabb hegyére.
A hírt az Erdélyi Magyar Manaszlu Expedíciót szervező ügynökség, a Seven Summit Treks közölte a Facebookon, de maga a hegymászó egyelőre nem erősítette meg. A Hazajáró csapata, mely az elmúlt hetekben tartotta a kapcsolatot Csabával, közölte: még nem sikerült elérniük Csabát, de meg nem erősített információk szerint délelőtt sikeres csúcstámadást hajtott végre. Jelenleg a 3-as vagy a 2-es táborban pihen és várhatóan holnap reggel ér le az alaptáborba. A hegyen jó mászási viszonyok és időjárási körülmények voltak.
„Az expedíció még nem ért véget, továbbra is szurkoljunk Csabának, hogy egészségesen visszatérjen az alaptáborba, hisz a lefelé ereszkedés is igen veszélyes!” – írják.
Varga Csaba a világ nyolcezer méternél magasabb csúcsai közül 2013-ban a Gasherbrum II, 2014-ben a Broad Peak tetején járt.
A Nepálban található Manaszlu nevének jelentése szellemhegy. A hegycsúcsot elsőként 1956-ban mászta meg egy japán és egy nepáli hegymászó. A magyarok közül 2009-ben Erőss Zsolt és Barna Dániel, míg 2015-ben Klein Dávid jutott fel a csúcsra. Benedek Zoltán székelyudvarhelyi születésű, osztrák állampolgárságú hegymászó leereszkedés közben vesztette életét. Szintén a hegyen vesztette életét dr. Szabó Levente, aki Erőss Zsolték csapatával indult útnak, de fáradtság miatt nem ért fel a csúcsra, és ereszkedés közben több mint 500 métert zuhant.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.