Ilie Bolojan polgármester elutasította az RMDSZ beadványát a városalapító magyar király nevének (vissza)magyarosításáról.
Elutasította Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, hogy Sfântul Ladislau helyett Szent László legyen a városalapítóról elnevezett utca, a magyar király eredeti neve és a magyar helyesírás szerint feltüntetve – tájékoztat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata. A beadványt Pető Dalma RMDSZ-es tanácstag nyújtotta be a polgármesteri hivatalhoz arra hivatkozva: ahogyan nemrég a Vágó Iosif utcából Vágó József utca lett, úgy
Bár a szöveg azonos volt az előző beadványéval, elutasító válasz érkezett Ilie Bolojan polgármestertől és Adriana Lipoveanu főépítésztől. Az indok egy olyan korábbi kezdeményezés leszavazása volt, mely a történelmi belvárosi utcák magyar elnevezéseire vonatkozott. De nem csak az utcáról van szó, hanem Sfântul Ladislau-hídról is, melyen szintén csak románul szerepel a városalapító, de a Sebes-Körös folyó neve is. A nagyváradi RMDSZ beadványban kérte a hidak elnevezéseinek feltüntetését magyarul is, az Ilie Bolojan vezette önkormányzat ezt is elutasította – emlékeztet az RMDSZ bihari szervezete.
A közleményben megszólaló Pető Dalma helyi tanácsos és Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is a nagyváradi magyarság kisebbségi jogainak korlátozásával vádolja Ilie Bolojan polgármestert és a helyi PNL-frakciót. Szabó Ödön szerint ma is egyértelmű a magyarellenes hozzáállás a nagyváradi városházán, függetlenül attól, hogy ennek vezetői mit mondanak és
A politikus itt nyilvánvalóan az Erdélyi Magyar Néppártra utalt, mellyel Ilie Bolojan polgármester az utóbbi időszakban szorosabb viszonyt ápol.
Szabó Ödön így folytatja: „A sors iróniája, hacsak nem szándékos, hogy pontosan a Szent László Napok alatt küldte el a Szent László név magyar kiírását tiltó határozatát, döntését Bolojan polgármester. Érthetetlen , hogy ezen tények után is egyesek hogyan fényezhetik a polgármester magyarbarátságát. (...) Magyar ügyekben nincs miért dicsérni, fényezni a polgármestert. Aki mégis teszi, szolgaságból vagy vakságból teheti.”
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.