// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Sepsiszentgyörgyön is megjelent a „kiütős játék”

// HIRDETÉS

Mész az utcán és minden előzetes figyelmeztetés nélkül leütnek.

Egy olvasónk jelezte, hogy áldozata volt az Egyesült Államokból „importált” knockout game-nek, a kiütős „játéknak”. Ez abból áll, hogy az erőfitogtató „játékos” minden előzetes figyelmeztetés nélkül az utcán leüti a kiszemelt áldozatot, majd továbbáll.

A sepsiszentgyörgyi származású, Kolozsváron élő Morar Róbert azt írja levelében, hogy a vasárnapra virradó éjszakán hazafelé tartott barátnőjével a Szent György Napok rendezvényeiről, amikor két fiatal jött szembe velük a városközpontban, egyikük pedig teljes erejéből arcon ütötte, majd távoztak. Ő a földre esett, felhasadt a szája és egyik foga kimozdult a helyéről.

Két évvel ezelőtt Kolozsváron történt hasonló utcai támadás. Egy 16 éves bokszoló öt embert ütött le fényes nappal az utcán, hárman kórházba kerültek. A támadót azonosították és őrizetbe vették, de tavaly februárban a bíróság felmentette a testi sértés vádja alól és csak közrendháborítás miatt ítélték el, mivel feljelentője ismeretlen okból visszavonta panaszát.

Róbert azt írja, utólag arról értesült, hogy egy ismerőse is ugyanígy járt tavaly decemberben, karácsony környékén.

„Azért fordulok Önökhöz, mert ha az én szűk ismeretségi körömben már kettőnkkel megtörténhetett ez, kétlem, hogy mi lennénk az egyedüliek, és a két eset között túl sok a hasonlóság ahhoz, hogy véletlenről legyen szó. Bizonyára vannak még emberek, akik akaratlanul részesei lettek ennek a perverz játéknak, és szeretnének Game Over-t kiáltani. Szeretném, ha minél több emberhez eljutna a hír, hogy Sepsiszentgyörgyön bajok vannak a közbiztonsággal, hiszen ilyen alakok járnak-kelnek az utcákon, büntetlenül” – írja levelében olvasónk.

Bár részletes személyleírással nem szolgálhat, mivel a támadás sötétben és gyorsan történt, Róbert azt fontolgatja, hogy feljelentést tesz a rendőrségen.

Megkerestük levélben a Kovászna megyei rendőrséget és arról érdeklődtünk, hogy van-e tudomásuk hasonló esetekről Sepsiszentgyörgyön vagy a megyében. Ahogy a szóvivő válasza megérkezik, rögtön közöljük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro