„Mi csak arra kérjük önöket, hogy a saját ígéretüket tartsák be” - üzente Semjén Zsolt a román kormánynak.
Az erdélyi magyaroknak és szászoknak 1918-ban tett autonómiaígéretére emlékeztette a Nagy-Románia megalakulásának centenáriumát ünneplő románságot Semjén Zsolt pénteken Tusványoson.
A magyar miniszterelnök-helyettes a nemzetpolitikai fórumon kérdésre válaszolva elmondta: tiszteletben tartja, hogy a románság ünnepli Erdély Romániához csatolását, és azt kéri,
„Megértem, hogy nekik nagyon fontos a nemzeti identitás szempontjából december elseje. Ezért csak azt kérem, hogy tanulmányozzák a Gyulafehérvári Nyilatkozatot. Önök akkor megígérték a magyarságnak az önrendelkezést és autonómiát, ezért mi csak arra kérjük önöket, hogy a saját ígéretüket tartsák be, és ne tekintsék extremitásnak, amikor a magyarság autonómiát kér” - fogalmazta meg elvárását Semjén Zsolt.
A politikus azt a kezdeményezést is bírálta, amely Trianon felülvizsgálatáról szorgalmaz nemzeti konzultációt. A Trianonra adandó mai magyar válasz részeként a nemzeti gyászt, a nemzeti összetartozás megünneplését és a történelmi eseményekkel kapcsolatos magyar álláspont nyilvános képviseletét sorolta fel. Semjén Zsolt előadásában is kitért a magyar-román viszonyra, jelezve, hogy
arra, hogy múlt sérelmeit félretéve a közös érdekekre alapozva fejlessze kapcsolatait szomszédaival. „Ha Szerbiával lehetséges volt a történelmi kiegyezés, és ma mi vagyunk Szerbiának a legnagyobb támogatói a tekintetben, hogy bekerüljenek az EU-ba, ha a szerbekkel ezt meg tudtuk tenni, és a kulturális autonómiát meg tudtuk valósítani, akkor Bukarestben is be kellene látniuk, hogy nem a mi készülékünkben van a hiba, hanem az övékben” - mondta Semjén Zsolt.
Rámutatott: amikor a magyar kormány a külhoni magyar közösségek megmaradását gazdaságfejlesztési programokkal támogatja, rajtuk kívül az érintett utódállamoknak is jó, a magyar gazdaságnak is jó, egy tipikus „győztes-győztes” helyzetről van szó.
A román-magyar közös érdekekre példaként Európa észak-déli infrastrukturális tengelyének megépítését hozta fel Semjén, és kiemelte, hogy a kisebbségi jogokat korlátozó ukrán oktatási törvénnyel szembeni fellépésben is Románia és Magyarország kiválóan együttműködik.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.