// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd

Segítséget kért, majd nem akart együttműködni a hegyimentőkkel egy túrázó az Omu-csúcson

// HIRDETÉS

Kalandosan töltötte a karácsony második napját egy turista, és miatta a Brassó megyei hegyimentők sem unatkoztak.

A 112 segélyhívószámon kért segítséget egy Brassó megyei férfi, aki eltévedt az Omu-csúcs közelében. Mint mondta, nem tudja, hogy hol van, kimerült a mászástól és segítségre van szüksége. A hegyimentők azonnal a keresésére indultak és telefonon próbálták vele tartani a kapcsolatot. Az első hívás után azonban a férfi váratlanul már nem volt hajlandó együttműködni velük, idegesen reagált minden kérdésre, szidalmazni kezdte őket, majd nem is válaszolt a telefonhívásokra. Öt óra telt el, mire újra jelentkezett, hogy épségben van és már nincs szüksége életmentőkre.

Az első hívás 16:27-kor futott be. A GPS koordináták alapján hozzávetőlegesen meghatározták a bajba került férfi tartózkodási helyét, majd kilenc hegyimentő indult azonnal a keresésére. Többször is hívták, hogy adjon meg viszonyítási pontokat, de a férfi már nem volt barátságos. Utólag kiderült, az Omu-csúcson található meteorológiai állomást is megjárt túrázó folyamatosan arra emlékeztette a mentőket, hogy közpénzből vannak fizetve.

A kereséssel mindenesetre csak 21:38-kor hagytak fel, amikor a férfi végre jelezte, épségben van.

A törvény értelmében a mentők indokolatlan riasztását 1000 és 2000 lej közötti bírsággal büntetik, a hamis riadóztatásért pedig 4000 lej büntetés jár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro