Ráadásul sztárhokisok nélkül, nyugati politikusok nélkül, a legjobb román síző nélkül, de a járvány miatt jó sok ellenőrzéssel és magyar éremesélyekkel. Péntektől február 20-ig tart a téli sportok szerelmeseinek a kedvenc rendezvénye.
Ami igazából már szerdán megkezdődött az első curlingmeccsekkel, és csütörtökön már a női hokisok is jégre léptek, de az olimpiai láng hivatalosan majd csak a péntek délben tartott megnyitó-ünnepségen lobban fel a kínai fővárosban. Amely
ezért ki is használták a már meglevő infrastruktúrát: a 2008-ra épült uszodát most curling-pályává alakították át. Egy téli olimpiához persze több kell néhány jégpályánál, ilyen szempontból elméletileg előny, hogy Peking hegyvidéken fekszik – ám ennek ellenére a síversenyeket kizárólag műhavon rendezik, ezek a hegyek ugyanis viszonylag csapadékmentesek.
Átalakított uszoda Pekingben. Van pénz, van ambíció.
A sífutópálya tengerszint feletti magassága (1700-1800 méter) pedig az oxigénhiány miatt lesz a szokottnál nagyobb kihívás. Ráadásul
így a körülmények a hazai versenyzőket leszámítva mindenkinek idegenek lesznek. Mi több, olyan ország rendezi az olimpiát, amelynek a téli sportok közül egyetlen ágban vannak csak komoly sikerei. Kína mind a 13 téli aranyérmét 2002-től kezdve nyerte, ebből tízet rövid pályás gyorskorcsolyában, síversenyek tekintetében pedig rendezési tapasztalatai sincsenek. Ambíciói és pénze viszont van, a rendezést hivatalosan a kazah Almatival szemben nyerte el, ám az európai pályázók (Stockholm, Oslo, Krakkó, Lviv) menet közben visszaléptek.
Ez a látványos építmény a síugrósánc. péntektől ezt is birtokba veszik a versenyzők.
A 2014-es döntéskor viszont még csak a mikrobiológusok hallottak a koronavírusról, most viszont jelek szerint a Kínából indult járvány még jobban bekavar, mint tavaly nyáron Tokióban. Nézőkről szó sem lehet, a versenyzők, edzők, újságírók elszigetelve, rendszeres ellenőrzések közepette lesznek jelen – és így is
A sífutást királyait, a norvégokat például akár teljes csapatcserére is kényszerítheti az omikron variáns, de az eredményeket is jelentősen befolyásolhatja egy-egy adott verseny napján végzett teszt eredménye. A román szánkócsapat edzője, Ioan Apostol is karanténba került Pekingben.
az észak-amerikai profi liga (NHL) nem engedte el játékosait a tornára, miután decemberben annyi mérkőzést kellett koronavírus-fertőzések miatt elhalasztani, hogy azokat csak a tervezett olimpiai szünet idején tudják pótolni. De a nyugati állami vezetők jó része sem tiszteli meg az eseményt, követve a kínai emberjogi helyzet miatt diplomáciai bojkottot hirdető Amerikai Egyesült Államok példáját.
mint a sikerélményekkel egyáltalán nem kecsegtető téli olimpia. A szánkósokat leszámítva (akik közül Raluca Strămăturaru négy éve hetedik lett Pjongcsangban) a küldöttség egyetlen tagjának sincs reménye még a top10-re sem, mégis sikerült bekerülni a hírekbe, miután a síszövetség nem volt hajlandó benevezni az ország legjobb alpesi sízőjét, Ania Caillt. Az indoklás balkánian abszurd: a fiataloknak akartak esélyt adni a 26 éves, Franciaországban született, a komolyabb sípályákat is látott Caill helyett. Még akkor sem, amikor a nemzetközi szövetség egy plusz kvótát adott az országnak, amelyet inkább elutasítottak, csak ne kelljen engedni a bukaresti vezetéssel feszült viszonyban levő, viszont egyetlen román sízőként a Világkupában is rajthoz álló versenyzőnek és edzőjének. Az eredmény: a világ egyik vezető téli sportszergyártója azonnal szerződést bontott a Román Sí- és Biatlonszövetséggel.
Liu Shaolin Sándor gyorskorcsolyázó éremmel térhet haza az olimpiáról.
bár a négy éve a váltót megnyerő csapatból már csak a Liu-testvérek maradtak. A különböző előrejelzések 2-3 érmet (bár aranyat most egyik sem) jósolnak a magyar short-trackeseknek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.