Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatsora pont olyan lehangoló, mint a korábbiak.
Kezdjük a már közhelynek számító tétellel: ha ez így megy tovább, a román nép elfogy. Hogy mikor, az más kérdés. Persze, az erdélyi magyar népre is érvényes ugyanez. Mert, ugye, az erdmagyar is fogy. Szóval arra nem nagyon lehet számítani, hogy ezen az úton kerülünk többségbe.
Na de nézzük a hideg és kegyetlen számokat. 2019 januártól júliusig összesen 65 558 házasság köttetett a mioritikus haza határai közt. Ez pedig kerek 9000 házassággal kevesebb, mint a tavalyi év első hét hónapjában.
Nem mellékesen: ami a gyerekszüléseket illeti, a két időszak összehasonlítása szintén buktás, ugyanis 12 000 gyerekkel kevesebb született az idei első félévben. Egy nagyközségnyi? Egy kis kisvárosnyi? Önökre bízzuk.

Ja, meghalni is többen haltak meg idén júliusig, mint tavaly. És akkor evidens, hogy a természetes szaporodás nevű tudományos mutató (az élveszületések és halálozások különbözete) is mínuszos. Ennyike.
Vagy várjanak, van még üröm. Ami az átlagéletkort illeti az első, illetve bárhányadik házasság időpontjában, itt sem pozitív a mérleg. Az ominózus életkor tovább nőtt. Ami, könnyű belátni, időben csökkenti a gyermekvállalás, szülés esélyeit. De hiába a belátás, a román állampolgárok az istennek sem akarnak a harmincas éveik előtt házasodni. Mondjuk, ebben a rendszerben, ami épp most omlik össze, az embernek még az evéstől is elmegy a kedve, nem hogy a házasodástól.
De van egy jó hírünk is, a végére: válás kevesebb volt az idei első félévben, mint tavaly. Na, azért ez nem épp olyan rossz, ugye?
Extraként van itt még egy grafikon, amely szépen bemutatja a fenti demográfiai mutatók alakulását 1930-tól napjainkig. Tessék csak megnézni, van mit:

A kék vonal a születések számát jelzi, a piros a halálozást, a zöld a házasságot, a lila pedig a válásokat. És eléggé önmagukért beszélnek.
Az a nagy púp a kék vonalon az 1966-os abortusztörvény nyomán született „dekrétum-gyermekek” nemzedékét jelöli.
A házasságok zöld vonalán is van két kisebb csúcs. Az egyik 1990-re tehető, amikor sokan összeházadodtak a posztforradalmi eufória állapotában, hogy jaj, vége a kommunizmusnak, de jó lesz nekünk most már. A második csúcsocska 2007-ben jelentkezik, amikor is az Állam elhatározta, 200 eurót ad minden ifjú házaspárnak.
S akkor kérdezzük halkan: most mennyit kellene adnia az Államnak, hogy házasságra bírja a népet? Vagy inkább nem kérdezzük, inkább elolvassuk Örkény István Az utolsó meggymag című egypercesét. Valamiért ugyanis mindig ez a sztori jut eszünkbe, amikor demográfiára terelődik a szó.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.