Ez most már kezd egyre jobban elfajulni.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy egyre súlyosbodik a medvehelyzet, mint hogy egy nap alatt két medvetámadás is történt, ráadásul az egyik halálos: miután vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Simontelkén egy vadászt sebesített meg egy nagyvad, a Bákó megyei Berszinest (Bârsănești) közelében halálosan megsebesített egy férfit.
Az áldozat többedmagával gombászni indult, amikor a medve rátámadt.
Az állat olyan súlyos s érüléseket okozott a férfinak, hogy mire a mentők kiérkeztek, már halott volt.
Ugyancsak vasárnap este Brassóban riasztották a csendőröket, hogy elkergessenek egy anyamedvét, amely két bocsával a szemeteskukákat akarta megdézsmálni a városban.
Hasonló eset történt Fogarason is: a katasztrófavédelem sms-ben intette óvatosságra a polgárokat, miután az egyik társasház mellett medvét láttak.
A medvék túlszaporodását az elmúlt két évben elsősorban Székelyföldön érzékelték, ahol gyakorivá váltak az emberek és háziállatok elleni medvetámadások. Idén azonban Románia egyre nagyobb területéről érkeznek hasonló jelentések, és a veszélyes vadállatok egyre szokatlanabb helyeken bukkannak fel.
Október közepén a Maros megyei Vámosudvarhelyen esett medvetámadás áldozatául egy horgász. Szombat reggel a Szeben megyei Medgyesen a főtér közelében bóklászott egy medve.
Mint ismert, a medveállomány azt követően szaporodott túl, hogy 2016-ban a Cioloș-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.