// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Rosszul lett a fogdában a korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett exminiszter

// HIRDETÉS

Sorina Pintea szeretne kórházba kerülni. Az ügyvédei pedig azt állítják: semmi sem igaz az ellene felhozott vádakból.

Mentőt kellett hívni Sorina Pintea volt egészségügyi miniszterhez, akit vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt még szombaton helyeztek 30 napos előzetes letartóztatásba.

A volt tárcavezető ugyanis rosszul lett, ezért az orvosok megvizsgálták. A jelek szerint azonban nem találták súlyosnak az állapotát, mert nem javasolták a kórházba utalását, csupán infúziót kapott.

Pintea azonban nagyon szeretne kikerülni a fogdából: ügyvédein keresztül azt kérte, hogy vigyék kórházba, mivel a fogdában romlott az állapota.

Ez elviekben még elő is fordulhatott, mivel Pintea korábban bejelentette: dermatomyositist diagnosztizáltak nála, ami ritka autoimmun betegség, melyet a bőr és az izmok gyulladása, illetve gyengesége jellemez.

Esetenként a tüdőt, a nyelőcsövet, a szívet is érintheti.

A volt miniszter ügyvédei egyébként vasárnap este közleményben próbálták tisztára mosni védencüket.

Ebben azt állítják: nem volt semmilyen tettenérés, az egészet megrendezték. Szerintük nem is született jegyzőkönyv a tettenérésről – ha már nem is volt ilyen –, Pintea nem kért és nem kapott senkitől vesztegetést, csupán „piszkos politikai játszmák” áldozata.

Az ügyvédek szerint ezt bizonyítja az az atipikus eljárás is, hogy a feljelentőnek megengedték: talákozzon Pintea fiával, hogy elmondja neki az igazságot, vagyis azt, hogy a pénzt valójában nem az édesanyja kérte, és nem is ő kapta.

Pintea fia ugyanis a hétvégén azt állította: Liviu Pop szociáldemokrata szenátor, volt oktatási miniszter szombaton reggel felhívta, és arra kérte, találkozzon valakivel.

A férfi, akivel egy pizzázóban találkozott – ő volt az, aki állítólag a kenőpénzt vitte édesanyjának – azt állította: korábban négy részletben már adott kenőpénzt Liviu Popnak.

Pop tagadja, hogy pénzt kapott volna, és pert ígér Pintea fia ellen.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint Pinteát pénteken tetten érték, amint a nagybányai sürgősségi kórház vezetőjeként csúszópénzt fogadott el egy új sebészeti részleg megépítésével és felszerelésével kapcsolatos közbeszerzési ügy keretében, konkrétan a szerződés értékének a 7 százalékára tartott igényt.

Időközben az is kiderült, hogy a Hospital Technical Solutions nevű bukaresti cégről van szó, amely egy 2,3 millió lejes szerződést kötött a Constantin Opriș sürgősségi kórházzal, melyet Pintea vezet.

A DNA szerint a volt miniszter első körben 10 ezer eurót tett zsebre 2019 decemberében, tehát Sorina Pintea hazaköltözése után azonnal elkezdte a gyűjtögetést. A második részletnek – 120 ezer lejnek – viszont már nem örülhetett, mert az ügyészek pénteken rajtaütést szerveztek az irodájában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro