… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
Romániának egy hónapja nincs kormánya, abszurdba (és alkotmányos válságba) torkollt az AUR és a PSD bizalmatlansági indítványa által előidézett helyzet. És az alagút vége semerre sem látszik.
Beszámoltunk arról, hogy a PNL egy emberként mutatott fityiszt a Nicușor Dan államelnök által miniszterelnöknek jelölt Eugen Tomac összetákolta kormánynak. Nos, péntek este az USR is tartott egy online gyűlést ugyanebben az ügyben: támogatják-e Tomac úr tervezett kormányát, avagy sem. És az eredmény lehangoló volt, legalábbis Tomac úr számára: a szavazáson 131 USR-tag voksolt a leendő kormány támogatása ellen, öten voksoltak mellette és egy ember tartózkodott.
Dominic Fritz USR-elnök ugyanakkor azt javasolta esetleges megoldásként, hogy alakítson kormányt a PNL, az USR, az RMDSZ és a kisebbségek. Ennek a (kisebbségi) kabinetnek mindenképp meglenne az az előnye, hogy politikai kormány, amely politikai felelősséget vállal a döntéseiért. A technokrata kormány esetében ilyen felelősségvállalásról nem lehet beszélni, az eredmény pedig maga a káosz. Ha pedig semmiképpen nem tudnak megegyezni a felek, akkor írjanak ki előrehozott választásokat.
A hírek szerint az RMDSZ is hátat fordított Tomac úr tervezett kabinetjének. Ugyan a hivatalos bejelentést hétfőn fogják megtenni, ám úgy hírlik, hogy az RMDSZ a PNL és az USR fityiszét követően gyakorlatilag visszalépett és arra vár, hogy Tomac úr elismerje, ez nem jött össze.
Románia remek többnemzetiségű állam lehetett volna. De nem az lett, hanem egy önmagát egységes és oszthatatlan nemzetállamnak kikiáltó entitás. Amely történelmének alig több mint 100 éve alatt elég sok mindent megtett azért, hogy a nemzetiségeit kiradírozza a tájból.
A Ceaușescu-diktatúra például eladta a szászokat, kilóra. A szászok házait, templomait, teljes ingatlanvagyonát is eladta volna, ha lett volna rá lehetősége. De nem volt. Vagy nem jutott eszébe. Ezért például a páratlanul szép szász erődtemplomok hálózata ma is ott áll (sok esetben rogyadozik) a Királyföldön.
Persze, az új, trikolór gazda 1989 után azonnal felismerhette volna ezekben a műemlékekben a turisztikai potenciált. De nem tette. Vagy nem érdekelte. (Értelemszerűen tisztelet a kivételnek.) Így fordulhatott elő, hogy a szász templomok állapota egyre romlott, míg aztán elkezdtek összedőlni. Ott van a 2016-os hírhedt szászveresmarti eset: a fokozottan védett műemléknek tekintett evangélikus erődtemplom tornya ledőlt. Ugyanabban az évben súlyosan megrongálódott a rádosi erődtemplom tornya is. Egyáltalán: a szász erődtemplomok oroszlánrésze siralmas állapotban van. Mert nincs, aki vigyázzon rájuk. A szászok eltűntek, a román állam meg mással van elfoglalva, amikor éppen van kormány.
Ezúttal a Medgyes közelében levő szászmuzsnai evangélikus erődtemplomnál történt baj: a péntekről szombatra virradó éjszakán leomlott a templom körül húzódó fal egy része. Szerencsére senki nem tartózkodott a közelben, így sérülés nem esett. A rendelkezésre álló információ szerint az erődtemplom északi tornyát már 2017-ben sürgősségi eljárással meg kellett volna erősíteni (most az északi védőfal omlott le), de a munkálatok a régészeti kutatás fázisában elakadtak. Valószínűleg elfogyott a pénz, újabb támogatás meg nem került.
Ha a tisztelt nem létező állam így folytatja, egy szép nap rádől a fél ország.
Na de nem csak összedőlnek, leomlanak, épülnek is dolgok a mioritikus hazában! Nézzük például az erdélyi autópályát: talán emlékeznek még rá, hogy az utolsó szalagvágás 2018 szeptemberében esett meg, amikor is a Gyalu–Magyarnádas szakaszt adták át.
A friss hír az, hogy ha minden jól megy (és hát miért ne menne minden jól ebben a csodaországban?!), júliusban átadják a Magyarzsombor–Vaskapu (Szilágy megye) autópálya-szakaszt. Na de tessék ám figyelni, mert ez a szakasz csak egy része annak a nagyobb szakasznak, amit jobb, hatékonyabb, gyorsabb munkával át lehetett volna adni idén nyáron. A teljes szakasz másik részét, a Magyarnádas és Magyarzsombor köztit sajnos csak decemberre ígérik.
Na de nem baj, mondja erre a hazai viszonyokhoz hozzászokott erdélyi (és nem csak) ember. Legalább ez a 12,24 kilométernyi pályácska meglesz, lehet majd csapatni, az ember felgyorsul 130-ra, aztán már lassíthat is, mert vége a gyorsforgalomnak.
Igen ám, de most jön a csavar. A fenti szakaszocskát csak akkor adják át a forgalomnak idén júliusban, ha elkészül az alsóegregyi csomópont! Mert ugye, az fogja összekötni a pályacsonkot a létező közutakkal. Na és ha a csomópontnál késnek, akkor nem lesz ünnepélyes átadás, szalagvágás, politikusi vigyázzállás, önvállveregetés. Hanem magyarázkodás lesz.
Azt viszont reméljük, de komolyan, hogy mire átadják az erdélyi autópálya újabb szakaszát, kormánya is lesz az országnak.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.