A vonatszerű román monstrumok ugyanis egyre több gondot okoznak a magyarországi közutakon is.
Olyan sok gondot okoznak a román horrorkaravánok a magyar közlekedési hatóságoknak, hogy már kétnyelvű (román–magyar) óriásplakátokkal hívják fel a sofőrök figyelmét a jelenségre. A „Este strict interzisă! – Így tilos!” feliratú plakátok szemléletes ábrával mutatják meg, hogy a nyugatról Magyarországon keresztül Romániába használt autókat szállító sofőrök olykor milyen lehetetlen, vonatszerű monstrumokat állítanak össze, amelyek rendkívül balesetveszélyesek.
Kimegy Ionică Németbe, összevásárol egy rakás használt autót, de hazafelé jövet természetesen nem annyit pakol fel belőlük a trélerére, amennyit a vonatkozó jogszabályok megengednek, hanem annyit, amennyit csak bír, és még azért feldob melléjük egy kacsa formájú lerongyolt triciklit is a gyereknek.
Az elmúlt hónapokban egyre többet foglalkozott a hazai és a magyarországi sajtó is a járműszerelvényekkel, amelyekkel szemben a magyar hatóságok könyörtelenül lépnek fel, olykor több millió forintra bírságolva a sofőröket.
A hónap elején például egy ilyen román horrorkaraván Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az árokba borult, magával sodorva egy szabályosan közlekedő személygépkocsit.
Az óriásplakátokat az M1-es autópályán és az 1-es számú főúton helyezte ki a magyar rendőrség.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.