A közadakozás sikertelensége már nem befolyásolja a Föld bölcsessége nevű szobor jelenlegi tulajdonosaival nyélbe ütött szerződést.
A román államnak akkor is meg kell vásárolnia Constantin Brâncuși szobrásznak a Föld bölcsessége című kisplasztikáját, ha a bukaresti kormány által meghirdetett közadakozás sikertelen lesz – jelentette ki a szobor tulajdonosait képviselő ügyvéd.
Bogdan Grabowski a News.ro hírügynökségnek kedden azt mondta: a román államnak ki kell fizetnie a 11 millió eurót, amiről a felek még márciusban megállapodtak. Az ügyvéd szerint a tulajdonosok szemszögéből mellékes, hogy a pénzt a kormány honnan teremti elő, az állam ugyanis elkötelezte magát, és a szerződést aláírták.
A földön ülő meztelen nőt ábrázoló műalkotás jelenleg Paula Romascu Ionescu és Alina Șerbănescu tulajdonában van, akik a szobrot 1911-ben megvásárló Gheorghe Romascunak, Brâncuși egyik barátjának a leszármazottai. Velük
Az eredeti tervek szerint a bukaresti kormány 5 millió eurót ajánlott fel állami forrásból, a többi 6 millió eurót közadakozásból akarják összegyűjteni. Csakhogy a románok eddig nem mutatkoztak bőkezűnek, és augusztus közepéig 562 ezer euró gyűlt össze, ami a kitűzött 6 millió eurónak a tíz százalékát sem éri el. A közadakozást október 31-ig folytatják.
A modern plasztika egyik meghatározó egyéniségeként elismert Brâncuși 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. Kevés műve található Romániában, köztük az egyik legismertebb, egy monumentális zsilvásárhelyi alkotás, A végtelen oszlop, amelyet az első világháború áldozatainak emlékére emeltek 1937-ben.
Dacian Cioloș miniszterelnök márciusban úgy vélte,
hiszen ha az állam nem él elővásárlási jogával, örökre elveszítheti a szobrot, és ezáltal Románia még szegényebbé válna. A közadakozással nem értenek egyet a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező szociáldemokraták. Ők úgy vélték, hogy a teljes összeget az államnak kellene kifizetnie.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.