… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
Advent negyedik hete igazán mozgalmasan telt, már ami a kis mioritikus politikai kabaréműsort illeti. Igaz, többnyire a szokásos dolgok mentek: a PSD gyomrozta a PNL-t, a PNL rugdosta a PSD-t, az USR sértődötten ellenzékbe vonult, a nackópártok ordítoztak, mutogattak, aztán tovább ordítoztak.
Így történt tehát, hogy a negyedik adventi hétvégére csúszott el a mostanság nagy nyomatékkal Európa párti (csak tudnánk, mi a nyavalyának a pártján állt eddig a PSD, a PNL, az RMDSZ meg a többi kisebbségek pártja...) koalíciónak nevezett régi-új banda pártjainak egyeztetése. De aztán szombaton sem egyeztek meg. Mert a PNL például nem akarta odaadni az RMDSZ-nek a fejlesztési minisztériumot.
Közben ez a nyakunkon maradt álkisebbségi államelnök, ez a Klaus Ionopotchivanoc Iohannis vasárnap konzultációra hívta a parlamenti pártokat, tehát az Európa pártiakat, külön az USR-t, no meg a vérnackókat (AUR, SOS, POT) is, hogy a végén majd bejelentse, ki lesz ennek a félig elsüllyedt országnak az életképes (?) miniszterelnöke.
Jó, az européer pártok elmentek, mondták, hogy izé, kis türelmet kérnek, mert hogy még nem rendeztek el minden egymás közt.
A vérnackók a maguk részéről azt mondták, hogy vasárnap nulla órától kezdve Romániának nincs államelnöke, ezzel a Iohannis nevű polgárral pedig ők nem állnak szóba.
Tehát, türelem, kedves adófizetők, választó- és honpolgárok: politikusaink még keverik-kavarják kicsit a szart, aztán ha minden jól megy, az angyal hozza a miniszterelnököt is, a kormányt is meg a demokráciát is.
Tudják, volt ez a kis malőr az államelnök-választásokon: nem az jött ki győztesnek az első fordulóban, akinek ki kellett volna jönnie. És akkor felrobbant a puliszka, mert hát ugye, veszélybe került kis hazánk európai fazonja, és az illetékesek elhalasztották a választásokat.
No, időközben a parlamenti választásokon befutó és az európai fazont az utolsó csepp vérükig védelmező pártok (úgymint a PSD, a PNL, az RMDSZ és a kisebbségek) leültek és megbeszélték, mikor is legyenek megint államelnök-választások Romániában, továbbá kik a szóba hozható, európai, szalonképes jelöltek.
Nos, a jól fésült európai pártok szerint az lesz a jó, ha az új elnökválasztást húsvét előttre időzítik, vagyis az első forduló legyen március végén, a második meg április közepén. 2025-ben a húsvét április 20-ára esik az ortodoxoknál is, meg a nem ortodoxoknál is.
Ami a szalonképes államelnök-jelölteket illeti, jelen pillanatban több név szivárgott ki, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek: Crin Antonescu (a PNL volt elnöke), Nicușor Dan (Bukarest jelenlegi főpolgármestere), Ioan Aurel Pop (a Román Akadémia vérnackó elnöke... hogy ez a pali miért szalonképes, gőzünk nincs), Emil Hurezeanu (Románia ausztriai nagykövete) és Daniel David (a kolozsvári BBTE rektora).
A jól értesült parlamenti, szenátusi, továbbá koalíciós verebek szerint Crin Antonescu úr a jól fésült européer pártok kedvence.
Itt be is fejezhetnénk ezt a cikket és elmehetnénk bejglit sütni, hiszen ha Ionopot úr optimista, akkor mi hogy is merészelnénk pesszimisták lenni, ugye?!
Na de annyit azért megjegyzünk, hogy egy ideje amikor azt halljuk, Ionopot úr optimista, azonnal belénk fagy a vér: Úristen, most milyen katasztrófa fog lecsapni a mioritikus hazára. Reméljük, végül nem egy ló lesz Románia miniszterenöke.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.