Csakis a kulturális autonómia elve szerint lehet méltányos a nemzeti közösségek támogatása, vallja az EMNP. A néppárt éppen ezért Romániai Magyar Kulturális Alap létrehozását javasolja.
Romániai Magyar Kulturális Alap létrehozását javasolta keddi közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt – a Toró T. Tibor EMNP-elnök és Benedek Erika alelnök által jegyzett állásfoglalás annak a visszásságára kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy a Román Kulturális Alap idén egyetlen magyar rendezvényre sem utalt ki támogatást.
Amint arról beszámoltunk, a művelődési minisztériumhoz tartozó testület április 9-én tette közzé az idei első pályázatok eredményét. Kiderült, hogy a huszonhét támogatott kulturális rendezvény között egyetlen magyar jellegű sem található. Nem nyert támogatást a Vásárhelyi Forgatag és mellékeseményei, a Maros Megyei Múzeum, a nagyváradi Szent László Napok, a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület sem.
Hegedüs Csilla, a kulturális minisztérium nemrég kinevezett RMDSZ-es államtitkára – miután sajtó ráirányította a figyelmet a történtekre – április 10-én közleményt adott ki, amelyben jogosnak véli a felháborodást, ám közölte, a döntés még a szövetség kormányra lépése előtt született meg. Ugyanakkor az államtitkár leszögezte, a következő hetekben új igazgatót neveznek ki a Román Kulturális Alap élére.
Az EMNP keddi közleményében egyebek mellett arra mutatott rá, hogy a nemzeti közösségek kulturális támogatását csakis a kulturális autonómia elve szerint lehet méltányossá tenni.
„A szaktárca felügyelete mellett létre kell hozni egy Romániai Magyar Kulturális Alapot, amely az erdélyi magyar közösség kulturális programjaira számarányosan elkülönített állami támogatási keretet – szintén pályázati úton – egyetlen illetékes intézményként elosztja. A pályázatokat egy olyan testületnek kell elbírálnia, amelyben az erdélyi magyar kulturális, civil és politikai szervezetek, valamint a történelmi egyházak képviselői kizárólag szakmai szempontok alapján döntenek a támogatások elosztásáról" – fogalmaztak.
A néppárt szerint ugyanakkor hasonló módon kellene kezelni a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa által a nemzeti közösségeknek juttatott állami költségvetési támogatásokat. „Nem tartjuk sem megfelelőnek, sem méltányosnak, hogy egy politikai szervezetnek – RMDSZ – vagy az általa létrehozott, ennélfogva erős politikai kötődésű Communitas Alapítványnak legyen kizárólagos joga dönteni a magyar közösségnek járó éves állami támogatás felhasználásáról és szétosztásáról" – szögezték le.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.