// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Romániai madarak százezreiből készül az olasz pacsirtanyelv-pástétom

// HIRDETÉS

Itt még szabad vadászni az énekesmadarakat. Jönnek is a külföldi vadászok, hozzák az eurókötegeket.

Nem, ez nem vicc, tényleg létezik pacsirtanyelv-pástétom, Olaszországban bolondulnak érte. Csakhogy az európai országok többségében betiltották az énekesmadarak, köztük a mezei pacsirta vadászatát, befogását, pár államban azonban még ma is lehetséges. És nem, nem feltétlenül a vadkelet országairól van szó, hiszen Románia, Görögország, Ciprus és Málta mellett Franciaországban és Olaszországban is engedélyezett a pacsirtavadászat. Ámde a két nyugati országban mára gyakorlatilag kiirtották a mezei pacsirtát (számuk az intenzív mezőgazdaság miatt is csökkent), így az erre szakosodott vadászok többek között

Romániában vadásszák le a kis madarakat, hogy aztán jó áron adják el az ínyenc fogásokat kínáló éttermeknek.

Már ha sikerül átcsempészni a határokon, azokon az országokon, ahol viszont tilos az ilyesmi.

A bukaresti vízügyi és erdőgazdálkodási minisztérium az idei és a jövő évi május közötti egy évre mintegy 440 ezer pacsirta levadászását engedélyezte, a Ioan Deneş miniszter aláírását viselő rendelet május közepén jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Ez a szám enyhén kisebb, mint a tavalyi időszakra jóváhagyott 447 ezer, de az elmúlt öt évben nagyjából ugyanennyi pacsirtát lehetett lelőni. A „csúcsév” a 2014-2015-ös szezon, akkor több mint 680 ezer példány levadászására adott ki engedélyt a minisztérium.

A hatóságok magasról tesznek a szakemberek véleményére.

Ugyanis a pacsirtavadászat zsíros összegeket hoz az államkasszába.

A Romániai Ornitológiai Társaság is hiába ellenzi a mezei pacsirta vadászatát. Ovidiu Bufnilă, a szervezet szóvivője azt mondta a Hotnews-nak, hogy a pacsirtavadászok tulajdonképpen orvvadászok, mivel a pacsirtát röptében nem lehet megkülönböztetni a többi, hasonló méretű madártól, így a vadászok elkerülhetetlenül más fajokat is irtanak.

Romániában egyébként 1996-tól engedélyezték a pacsirtavadászatot. 2006-ban betiltották, de pár év múlva ismét engedélyezték és 2010-től öt évig meg is duplázták a kilövési kvótát. Négy évvel ezelőtt kezdett csökkenni ez a szám, de, mint látható, még mindig százezres nagyságrendű.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro