Azoknak a szülőknek a gyerekeiről van szó, akik külföldön dolgoznak.
Ismét szembesülhetünk azzal, mivel jár az „eperszedés” jelensége, vagyis az, hogy román állampolgárok milliói dolgoznak külföldön azért, hogy családjuk számára a körülményekhez képest normális megélhetést biztosítsanak: kiderült, hány gyerek találkozik emiatt alig a szüleivel.
Az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) kimutatása szerint június végén 18 012 olyan gyermek volt az országban, akinek mindkét szülője külföldön dolgozik, ez 496-tal több, mint ahányat az első negyedév végén regisztráltak.
Ezek közül 16 797 gyerekről a negyedfokú oldalági rokonságig bezáróan a hozzátartozók gondoskodnak, a többiek állami gondozásban vannak.
195-tel, 94 991-re nőtt azon gyerekek száma, akiknek legalább egyik szülője külföldön vállalt munkát.
63 891 olyan gyerek van, akinek egyik szülője dolgozik külföldön (ez 896-tal kevesebb, mint a korábbi negyedév végén) és 13 088 olyan, aki egyszülős családban él, de a szülő nem az országban dolgozik.
Mint ismeretes, a becslések szerint mintegy hárommillió román állampolgár dolgozik külföldön. Közülük olyan egy-egy millió dolgozik Olaszországban és Spanyolországban, a többiek elsősorban Nagy-Britanniában, Németországban vagy Franciaországban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.