Mert továbbra is dívik az illegális erdőirtás, és az ezt megakadályozni hivatott erdészek sincsenek biztonságban.
Nem lehet azt mondani, hogy végeláthatatlan tömegek vonultak utcára vasárnap este Bukarestben és az ország több városában azért, hogy a törvénytelen erdőkitermelés és az erdészek elleni támadások ellen tiltakozzanak, de ahhoz azért elegen, hogy felhívják a figyelmet a problémára.
A Greenpeace Románia, az Agent Green és a Declic által a bukaresti Egyetem térre összehívott tüntetésen viszonylag szép számban gyűltek össze a tiltakozók: a beszámolók szerint mintegy négyezren mentek ki, hogy aztán az erdészeti minisztérium elé vonuljanak.
A résztvevők „A mi erdőnk nem a ti árutok”, „90.000 hektárnyi érintetlen erdő veszélyben”, „Állítsátok le a famaffiát” feliratú táblákat tartottak a magasba.
A tüntetés szervezői szerint a vasárnapi megmozdulással az illegális erdőkitermelés, illetve az ellen tiltakoznak, hogy egyre több, az erdők őrzésével megbízott erdész válik a fatolvajok áldozatává.
A szervezők szerint a környezetvédőknek és az erdészeknek hatékonyabb, a törvénytelenségek felszámolását célzó intézkedéseket kellene kérniük a hatóságoktól.
Az említett intézkedések között szerepel a SUMAL-rendszer, az állampolgárok részére kidolgozott Az erdő felügyelője elnevezésű alkalmazás azonnali korszerűsítése, az érintetlen és kvázi-érintetlen erdők szigorú védelme, az erdők műholdon keresztüli monitoringja, a fát szállító teherautók GPS-szel való felszerelése kötelező módon, biztonsági kamerák elhelyezése a fűrésztelepeknél, raktáraknál, a szállítás szempontjából kulcsfontosságú közúti pontokon.
„Évente 20 millió köbméter fa tűnik el Románia erdeiből, ez több, mint az a 18 millió köbméter, amennyit törvényesen termelnek ki. Ez hallatlan 2020-ban egy európai uniós országban” –mondta Valentin Sălăgeanu, a Greenpeace romániai ügyvezető igazgatója.
Emlékeztetett: 2015 óta megalakult az erdőőrség, beüzemelték az erdőradart, létezik már törvényes keret az illegálisan kitermelt fa fuvarozóinak büntetésére, de a kormány szerinte nem tesz semmit a rendszerszintű problémák kezelése érdekében és a környezetvédők már 40 pert indítottak a román állam ellen a védett erdők szándékos letarolása miatt.
A környezetvédőknek azért sikerült vasárnap több ezer tüntetőt mozgósítaniuk az erdők védelmében, mert országszerte közfelháborodást okoztak a fatolvajok által elkövetett erőszakos cselekmények, amelyeknek az utóbbi években már hat erdész esett áldozatul.
Két héttel ezelőtt Máramaros megyében halt meg - egyelőre tisztázatlan körülmények között - egy saját fegyverével meglőtt erdész, aki fatolvajok nyomába eredt az erdőben.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.