// 2025. október 24., péntek // Salamon

Romániában még a „gyerekpénz” emelését is az inflációval végeztetik

// HIRDETÉS

Dobjon el mindent: januártól az inflációnak megfelelő mértékben emelik a gyermeknevelési támogatást.

A „gyerekpénz” összege jelenleg két éves gyerekek esetében 300, utána pedig (18 éves korig) 150 lej havonta, tehát nem túl nagy. A nemzeti bank által előrevetített 3 százalékos infláció mellett azonban jövőre már

309 és 154,5 lej lesz az említett két összeg,

úgyhogy aki eddig arra panaszkodott, hogy a hazai fizetések mellett nem lehet normálisan gyereket nevelni, annak csucsu.

Akinek, teszem azt, van egy két évesnél kisebb és egy két évesnél nagyobb gyereke, az például a várható emelés mellett már 13,5 lej pluszpénzt vághat zsebere, amiből rengeteg hasznos dolgot lehet venni (bizonyos országokban mondjuk gyereket is).

Ha, teszem azt, az illető srácok a fölösleget Turbo rágókra költik, akkor könnyen lehet, hogy

rövidesen Turbo-nagyhatalom leszünk,

és végre előállhat az az ideális állapot, hogy a gyerekek és az édesapák is önfeledten csereberélhetik az autós matricákat a játszótéren, mert végre lesz elég.

Ha apa nem költi el az egész pénzt piára. :(

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Fiatal párt találtak holtan, lőtt sebekkel Hargita megyében
Krónika

Fiatal párt találtak holtan, lőtt sebekkel Hargita megyében

Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap