Légből kapott elméletekre hivatkozva egyre többen tagadják meg gyermekük beoltatását, veszélybe sodorva ezzel embertársaikat is.
Egyre több szülő utasítaná vissza az alapvédőoltásokat Romániában, ahol a beoltatlan gyerekek száma csak azért nem növekszik látványosan, mert a háziorvosok mindent megtesznek, hogy meggyőzzék az interneten tájékozódó szülőket a vakcina fontosságáról, az esetek többségében sikerrel. Szatmár megyében például a szülők 3–5 százaléka dönt úgy, hogy viszszautasítja a kötelező védőoltást – mondta el Lidia Tămaş, a megyei közegészségügyi hatóság járványügyi szakértője. Kifejtette, statisztikát nem készítenek erre vonatkozóan, a vakcinát nem igénylők arányára az oltóanyag-nyilvántartásból következtetnek. Hozzátette, az oltást viszszautasítók egy része hajlamos meggondolni magát, így végül – általában a háziorvos unszolására – mégiscsak beadatja gyerekének az injekciót.
Bár az érvényben lévő jogszabályok szerint az iskolába való felvétel egyik kötelező feltétele az immunizáción való átesés, nem tud olyan esetről, hogy szatmári tanintézet az oltás elmaradása miatt utasított volna el gyereket. Hargita megyében évente egy-két szülő utasítja el gyereke immunizálását, vallási okokra, vagy az internetről szerzett információkra hivatkoznak.
Tar Gyöngyi, a megyei közegészségügyi hatóság vezetője a néhány elszigetelt esetet is sajnálatosnak tartja. Elmondta, az igazgatóság a háziorvosoktól kapott jelentések alapján összegzi az adatokat, és tapasztalataik szerint a vakcinát ellenző szülők legtöbbször következetesen minden védőoltást elutasítanak.
Túlzott önértékeléssel rendelkezik az a szülő, aki azt hiszi, mindenféle előképzettség nélkül el tudja dönteni, hogy egy védőoltásra szükség van-e – fogalmazott Tar Gyöngyi. Hozzátette, hogy a védőoltásokat elutasító szülők többnyire úgy teszik ki a megbetegedés veszélyének gyerekeiket, hogy ők maguk be voltak oltva. „Noha a vakcinaellenes szülők közvetve gyerekük környezetét is veszélyeztetik, kérdés, megengedhető-e, hogy a saját csemetéjüket veszélyeztessék" – nyilatkozta Tar Gyöngyi, aki szerint Romániában hiányosak a jogszabályok e tekintetben.
Ugyanis a háziorvos büntethető, ha nem adja be a védőoltást, a pedagógus is, ha beengedi a gyerekközösségbe a be nem oltott gyereket, a szülő viszont nem vonható felelősségre, ha elmulasztja beoltatni csemetéjét. Tar Gyöngyi elmondta, ezt a következetlenséget jelezte már az egészségügyi minisztériumnak.
Az oltások ellen leggyakrabban felhozott érvekkel kapcsolatban közölte: nem készült még olyan kutatás, amely a védőoltások esetleges káros hatását igazolta volna, a járványok viszont minden háborúnál veszélyesebb pusztító eszközök, százezrek, milliók haltak meg a történelem legnagyobb járványaiban.
„Elég megnézni, hogy az elmúlt évszázadokban miben haltak meg az emberek, hogyan alakult a várható átlagéletkor: az epidemiológiai paradigmaváltás óta az emberek öregkorban, krónikus betegségekben halnak meg, miközben régen fertőző betegségek okozták a haláleseteket, legtöbbször már gyerekkorban" – mutatott rá az illetékes.
Hozzáfűzte, régen azért is vállaltak akár tíz gyereket is, mert ha abból három megmaradt, már biztosított volt a család és a faj fennmaradása. Hogy azóta jelentősen változott a helyzet, az a szakember szerint antibiotikumnak és főleg a védőoltásoknak köszönhető.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.