// 2024. október 5., szombat // Aurél

Romániában is megnyílhatnak az Airbnb-lakások az ukrajnai menekültek előtt

Az amerikai cég százezer szálláshelyet ajánlott fel, egyelőre Lengyelországban, Romániában, Magyarországon és Németországban.

A koronavírus-járványt és az orosz-ukrán háborút megelőzően a közösségi gazdaság (sharing economy) koncepciója pár év alatt, óriási lendülettel söpört végig a turisztikai piacon: a hagyományos szállásadók mellett megjelentek a megosztáson alapuló lakások. Mindehhez az Amerikában alapított Airbnb is kellett, mely keretet adott annak, hogy a szabad szálláshellyel/lakással rendelkező személyek, és az idegenforgalmi vagy üzleti célból utazók egymásra találjanak. Aztán jött a pandémia, a turizmus pillanatok alatt leállt világszerte, a korábban turistáknak fenntartott lakások üresen maradtak, esetleg bérbe adták őket. Mire a járvány csitulni látszott, kirobbant az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, adja magát az ötlet, hogy a korábban üresen maradt lakások új értelmet kapjanak, és nyújtsanak átmeneti szállást a bajban a menekülteknek. Az Airbnb százezer szálláshelyet ajánlott fel, egyelőre Lengyelországban, Romániában, Magyarországon és Németországban, de hamarosan a lista más országokkal is bővülhet. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, a befogadó országok partnersége is kell, ezért az amerikai cég levélben fordult Európa, illetve a felsorolt országok vezetőihez, együttműködést ajánlva fel. Az is fontos segítség lehet, hogy akinek van szabad lakása, az online szállásmegosztó platformon keresztül is felajánlhatja a menekülteknek. A projekt az Airbnb.org nonprofit szervezet platformján futna, és arról is szó van, hogy akár hosszú távú szállást biztosítsanak a menekülteknek. Persze azon is múlik, hogy a cégen kívül mennyien állnak az ügy mögé, hogyan viszonyulnak majd a befogadó országok, vagy mennyien adakoznak az Airbnb.org Refugee Fund-nak. Ez a szervezet korábban is segített, többek között Szíriából, Venezuelából és Afganisztánból származó menekülteknek, összesen mintegy 54 ezer személynek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro