// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
köz és vélemény

Romániában a legmagasabb azok aránya, akik a koronavírus-fertőzésen átesve szereztek védettséget

De ettől még egy újabb hullám jókora pusztítást tudna okozni.

Romániában a legmagasabb azok aránya Európában, akik úgy szereztek immunitást a koronavírus-fertőzéssel szemben, hogy átestek a betegségen – derül ki egy most ismertetett brit tanulmányból, amelyet a Londoni Közegészségügyi és Trópusi Betegségekkel Foglalkozó Főiskola készített. A skála másik végén Norvégia található: ott a védetteknek csupán 3 százaléka szerzett így immunitást. Románia esetében ez az arány egyáltalán nem biztató, sőt: mivel az oltottak száma továbbra is alacsony, egy újabb járványhullám ismét alaposan megtizedelné a lakosságot. A kutatás becslései szerint az eddigi közel 56 ezer mellett

további 70 ezer román állampolgár életét követelheti a járvány, ha nem nő az átoltottság, és az óvintézkedéseket sem tartják be.

Mint az közismert, Európában Portugáliában a legmagasabb – mintegy 90 százalékos – az átoltottság, míg Románia az EU-n belül az utolsó előtti helyen áll a maga 39,78 százalékos átoltottságával a teljes népességre nézve. A tanulmány szerint Európában még összesen 300 ezer ember életét követelheti a járvány – ennek fényében hátborzongatóan magas szám a romániai 70 ezer. Ez annak tudható be, hogy bár kiemelkedően magas azon romániaiak száma, akik a fertőzésen átesve szereztek immunitást. még mindig rengetegen fertőződhetnek meg – egyszerűen azért, mert nem oltatták be magukat. A kutatás szerint a legjobban Nagy-Britannia áll, vagyis a szigetország áll a legközelebb ahhoz, hogy véget érjen ott a pandémia, annak köszönhetően, hogy sokan oltatták be magukat, és sokan estek át a betegségen. Románia azonban az alacsony átoltottság miatt nem ennyire szerencsés, ezért van olyan egészségügyi szakértő is, aki attól tart, hogy itt a negyedik hullám és az ötödik között nem is igazán lesz szünet, és áprilisig, a meleg idő eljöveteléig viaskodunk a járvánnyal – persze abban az esetben, ha a következő néhány hétben nem nő drasztikusan az átoltottság. Egyébként az oltási kampány kudarca kapcsán Florin Cîţu volt miniszterelnök, aki az oltakozási kedv tavaszi kifulladása ellenére is arról beszélt, hogy a járványt sikerült leküzdeni, a kampány kudarca kapcsán azzal próbált védekezni, hogy

a hatóságok „a saját sikerük áldozatává” váltak:

miután az ország egy ideig éllovas volt, amikor mindenki számára hozzáférhetővé váltak a vakcinák, lelankadt az érdeklődés. Azt is elismerte, nem bizonyult a leghatékonyabb meggyőző eszköznek, hogy ő és a kormánya tagjai próbálták az oltásokat népszerűsíteni. Eközben Alexandru Rafila új egészségügyi miniszter az oltással kapcsolatos eddigi kommunikációt ostorozta, és arról beszélt: hiteles szakemberek bevonásával kell megtalálni a hangot minden társadalmi csoporttal. Arról is beszélt, hogy a harmadik oltás felvételére buzdító kampány helyett egyelőre arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy az emberek az első oltást felvegyék, hiszen

amíg a lakosság több mint 60 százaléka oltatlan, nem a harmadik oltás a legfőbb prioritás.

Egyébként az illetékesek pénteken tájékoztatást adtak arról is, mi a helyzet azokkal a súlyos állapotú fertőzöttekkel, akiket a negyedik hullám legnehezebb heteiben, amikor Romániában beteltek az intenzív osztályok, külföldre szállítottak kezelésre. Mint kiderült, a statisztika meglehetősen szomorú: a 84, külföldre vitt betegből 41-en elhunytak.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro