// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Románia túlbuzgó segítőkészsége migránsügyben

// HIRDETÉS

Az EU vezető tagországainál is több erőforással vesz részt a migránshullám megfékezésében.

Románia hatvan határőrt, tíz menekültügyi szakértőt, hat gépjárművet, két őrhajót és egyéb felszereléseket küld Görögországba – közölte vasárnap Petre Toba belügyminiszter, aki szerint ez a harmadik legjelentősebb hozzájárulás Németország és Franciaország után a migránshullám megfékezését célzó közös erőfeszítésekhez.

Románia a brüsszeli EU-csúcs után szombaton tartott telefonértekezleten tudatta az Európai Bizottsággal, milyen további segítséget tud felajánlani Görögország számára a Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás teljesítése érdekében.

Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint a belügyi erők jövő héten megkezdhetik szolgálatukat Görögországban. Toba közleményében emlékeztetett, hogy Románia az uniós határvédelmi ügynökségben (Frontex) is jelentős szerepet játszik és a második legjelentősebb hozzájáruló Németország után. Románia 72 határőrrel, 10 gépjárművel, egy hajóval és egy helikopterrel vesz részt az ügynökség munkájában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről
Krónika

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről

Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap