// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Románia megtámadta a Minority SafePack bejegyzését

// HIRDETÉS

A román kormány azt kéri az EU bíróságától, semmisítse meg a kisebbségvédelmi kezdeményezésre vonatkozó határozatot.

Románia megtámadta az Európai Unió luxemburgi bíróságán a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzését – jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Vincze Loránt a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Tájékoztatásuk szerint a Románia által benyújtott keresetről az elmúlt napokban tájékoztatott az európai közlöny. Július 28-i keresetében a román kormány

azt kérte az európai bíróságtól, hogy semmisítse meg

az Európai Bizottságnak a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés bejegyzésére vonatkozó március 29-i határozatát.

A román kormány keresetében arra hivatkozott, hogy a polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére, és nem a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul.

Románia azt is kifogásolta, hogy az Európai Bizottság nem hozott fel egyetlen érvet sem annak az alátámasztására, hogy jogosult a kezdeményezésben felsorolt területek szabályozására.

Vincze Loránt FUEN-elnök kijelentette:

„Románia a demokrácia perifériájára sodorja önmagát

azáltal, hogy egyedüliként támadta meg az EB határozatát. Szembe megy ötvenmillió kisebbségi európai polgárral, az erdélyi magyarsággal, és azokkal a tagállamokkal, amelyek támogatják a polgári kezdeményezést. Ezzel önmaga rombolja le azt az általa elterjesztett mítoszt, hogy példaértékű a romániai kisebbségvédelem. A polgári kezdeményezéssel kapcsolatos előző perben Románia már veszített, és most újra veszíteni fog” – fogalmazott a FUEN elnöke. Hozzátette: különös, hogy Románia nem túlságosan aktív Brüsszelben, ám

egyetlen alkalmat sem szalaszt el arra, hogy a nemzeti kisebbségek törekvései ellen fellépjen.

Porcsalmi Bálint elmondta: a román kormánynak is el kellett fogadnia azt a külügyminisztérium által előkészített memorandumot, amely a bírósági keresetre vonatkozik. Hozzátette: a beterjesztés időpontjában még Sorin Grindeanu volt a miniszterelnök, aki az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások során többször megígérte, hogy nem fogja megtámadni az EB határozatát. Az ügyvezető elnök megjegyezte: felkérik Sorin Grindeanut, hogy tisztázza: aláírta-e a román kormány memorandumát.

Porcsalmi Bálint kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy ilyen körülmények között még érvényesnek tekinti-e az RMDSZ a baloldali koalíció parlamenti támogatásáról kötött megállapodást. Kijelentette: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elkövetkező napokban tárgyalni fog a szövetség politikai partnereivel. Azt is hozzátette azonban, hogy

nem fognak azért menni a kormányhoz, hogy „kinyújtott kézzel kunyeráljanak”.

Porcsalmi Bálint azt is hozzátette: a polgári kezdeményezés támogató aláírásainak a gyűjtése folytatódik, és elindították a papír alapú aláírások összegyűjtését is. Megjegyezte, a Románia által indított per legkevesebb két évig tart.

Az MTI kérdésére, hogy az RMDSZ vagy a FUEN be akar-e avatkozni a Románia által indított perbe, mindketten nemleges választ adtak. Vincze Loránt magyarázatként hozzátette:

a perbe csak az EU tagállamai, illetve az unió intézményei avatkozhatnak be,

mint például az Európai Parlament vagy a Régiók Bizottsága. A FUEN elnöke hozzátette: számítanak arra, hogy Magyarország – amiként a polgári kezdeményezés bejegyzéséért folytatott pereskedésben – ezúttal is a kisebbségi jogok pártján beavatkozik a perbe.

Az egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását előirányzó polgári kezdeményezés bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de az elutasító határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán és pert nyertek. Ezt követően márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro