// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Románia, Magyarország és Bulgária versenyez az új Škoda-gyárért

// HIRDETÉS

Mennyi esélye van a befektetőknél az autópálya-hálózat hiányában Romániának?

Amióta a Škoda pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy a munkaerőhiány és a Volkswagennél (a Škoda a Volkswagen-csoporthoz tartozik) történő átszervezések miatt otthagyja Csehországot, és Kelet-Európába helyezi át az egyes autótípusainak gyártását, azonnal beindultak a találgatások arról, vajon melyik ország profitál a jelentős beruházásból.

Nemcsak a szakképzett munkaerő elérhetősége a döntő szempont, hanem az is, hogy az illető országnak milyen az infrastruktúrája, és az állam milyen adópolitikával csábítja a befektetőket. A szakértők szerint például a BMW éppen a kedvezőbb adópolitika miatt választotta nem is olyan régen Debrecent Kassa helyett. A felvidéki város a Skodát is megpróbálja megszerezni, a helyi lapok úgy értesültek, a szlovák kormány ugyanazzal a kassai területtel pályázza meg a cseh üzem megszerzését, mint a BMW-nél.

Bár korábban arról volt szó, hogy Romániának esélye sincs labdába rúgni, mivel nincs megfelelő infrastruktúrája, a Ziarul Financiar most azt írja: Bulgáriával és Magyarországgal együtt a lehetséges országok között található. A több mint 1 milliárd eurós zöldmezős beruházás 4-5 ezer munkahelyet teremtene, a 2022-től üzembe helyezett gyárban a Škoda Karoq és a Seat Ateca autókat gyártanák.

A lap úgy tudja, hogy a Volswagen emdeni (Németország) gyára átáll az elektromos autók gyártására, ezért a Passatok fő gyártási helye a Škoda csehországi üzeme lesz.

Az utóbbi években Lengyelország és Magyarország a legfőbb autóipari beruházásokat megszerezte, így Románia és Bulgária nincs könnyű helyzetben.   

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.