// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
hadsereg

Románia korvetteket épít és 6400 állást hirdet a hadseregben

Többek között erre megy el a GDP honvédelemre fordítandó két százaléka.

Elkezdték a négy multifunkcionális korvett építésének procedúráját – jelentette be pénteken Besztercén Mihai Fifor védelmi miniszter. „Alapkitétel volt, hogy ezeket – technológia-átadással – romániai hajóépítő telepen kell megépíteni, majd következik a haditengerészet két fregattjának korszerűsítése” – nyilatkozta Fifor.
 
A miniszter szerint a procedúrát közzétették a Romtehnica honlapján. Fifor hangsúlyozta: a britektől vásárolt fregattok korszerűsítésére szintén romániai hajóépítő telepen kerül sor, hogy „a védelemre fordított 2 százalékból minél többet visszaforgassunk a román gazdaságba”.
 
Ugyanakkor 6400 befagyasztott állás betöltését is meghirdette a miniszter, hamarosan indul a rekrutáció. Katonák, altisztek és tisztek mellett 400 orvost és 50 pszichológust is szerződtetni akarnak a hadseregbe, akiknek ugyanakkora fizetést adnak, mint a civil kórházakban. A gyors munkaerőfelvételt az indokolja, hogy tavaly mintegy 8000 ember hagyta ott a román hadsereget, de a miniszter tisztában van vele, hogy nem fogják tudni egyetlen évben pótolni őket, ráadásul a szakképzés és a kiképzés is időbe kerül.
 
Újraindítanák az önkéntestoborzó programot is, miután kiértékelték, miért nem sikerült már tavaly gyakorlatba ültetni.
 
A védelmi miniszter munkalátogatást tett pénteken a besztercei 81-es gépesített dandárnál, amely kötelékéből 470 katonát júliusban Afganisztánba vezényelnek. Mihai Fifor kíséretében volt Ovidiu Uifăleanu vezérőrnagy, a szárazföldi erők vezérkari főnöke, és Virgil Ovidiu Pop dandártábornok, a 4-es gyalogos hadosztály parancsnoka. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro