// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Románia első számú tanár bácsija ionopot kívánt az iskolakezdőknek (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Persze, most épp államelnök, de azért ne feledjük: lélekben mindig is a nép gyermekeinek nevelője marad.

Elkezdődött a százéves román történelem egyik legkülönösebb iskolai éve. Gyermekes szülőknek nem kell bemutatni a pandémiás tanévkezdést, hiszen napok, hetek óta megy a sajátosan hazai felkészülés. Amelynek hétfőn kezdődik a gyakorlati próbája.

És hát egy ilyen rendkívüli világnapon (bruttó hat havi igazolt hiányzás után) úgy illik, hogy az ország álkisebbségi államelnöke – aki egyébként tanár bácsi és tanfelügyelő bácsi is (volt) – kiálljon a nép elé és mondjon egy optimisztikus buzdító beszédet. Na, ez az, amire Klaus Iohannis nem képes. Kiállni kiállt, de beszéde olyan lelkesítőre sikeredett, hogy valószínűleg minden iskolás hipnotikus álomba borulna, ha látná. (De akkor legalább nem lenne mozgás, érintkezés, vírusterjesztés, mondjuk optimistán.)

A szinte két és fél perces beszédből nem sok maradt meg első megtekintés után (persze, vigyázzunk magunkra, egymásra, jaj, de jó iskolába járni stb.), egy dolognál viszont felkaptuk a fejünket. Ionopot tanár bácsi adott pillanatban elképesztően leleményes fordulattal kijelentette: minden egyes diák szuperhőssé változhat az iskolában elkezdésekor. Mert amikor felteszik az arcukra a maszkot… nem, nem ugrálhatnak háztetőről háztetőre, nem szórhatnak pókhálót a csuklójukból, nem röpködhetnek testhez álló mezben az alma mater fölött… hanem szépen és főleg gyakran kezet moshatnak és megfogadhatják a tanügyi káderek (pont így mondta, lelkesítően) értékes útmutatásait.

És most akkor képzeljék maguk elé az elnök urat, idézzék fel sajátosan lelkesítő hangját és gondoljanak bele: micsoda lendületet kapnak egy ilyen mondattól, beszédtől a kedves iskolások. Kicsit segítünk: kattintsanak az alábbi videóra és akkor sokkal könnyebb lesz az egész. Ha bele nem alusznak, persze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro