Szép kis ajándékot kapott az erdélyi fejedelem. Csak nem tudja, kinek köszönje meg.
Kép: Sztuflák Gyula Ede/Facebook
Román zászlót kötöttek a nyakába, és sárga festékkel kenték össze Bethlen Gábor nagyváradi szobrát – hívta fel a figyelmet egy, a Facebook közösségi oldalon közzétett, hétfőn készült fotó. A szétdobált magyar szalagos koszorúkat egy váradi lakos tette vissza a helyükre, és a Bethlen-címer egyik madarát is megpróbálta letakarítani a fehér „csirizszerűségtől”.
„Felháborító, hogy 2014-ben ilyen problémákkal szembesülünk. Erre képes napjainkban a demokrácia” – reagált a szoborgyalázásról a Krónikától értesülő Sárközi Zoltán. Az RMDSZ-es városi tanácsos kedden emlékeztetett arra, hogy ez nem az első alkalom, hogy a Petőfi parkban 2002-ben elhelyezett emlékművet bepiszkítják, korábban a kétsoros magyar nyelvű írást fújták be fekete festékkel.
„Lassan már nincs olyan magyar szobrunk. amelyikkel ez ne történt volna meg” – mutatott rá, megemlítve például a József Attila, a Czárán Gyula vagy a Szacsvay Imre szobrával megesett garázdálkodásokat. „A mostani városvezetés időszakában fordul ilyen elő. Nem biztos, hogy a nemzetek közötti békés együttélést tartja szem előtt, megosztja az embereket, semmibe vesz minket, de elvárja a lojalitásunkat” – vallja Sárközi. A Bethlen-szobrot egyébként még a református egyházkerület állítatta, ám azóta azt már át kellett vennie a helyi önkormányzatnak, amely így az egyedüli, aki rendőrségi feljelentést tehet az ügyben.
Az egyelőre ismeretlen tettes vagy tettesek művéről azonban kedd délig nem érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalhoz. A sajtóosztály illetékese pedig rámutatott, hogy telefonos vagy írásos értesítés hiányában nem járhatnak el.
A szobrok helyrehozatalát, letakarítását egyébként rendszerint a civilek oldják meg, így történt ez most is – váradi magyar polgárok keddre már letakarították a szemetet és a román zászlót is levették, már csak az erdélyi fejedelem fején éktelenkedő sárga festéktől kell megszabadítaniuk az emlékművet.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.