// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Román nyelvű lapvisszhang a Fidesz győzelméről

// HIRDETÉS

Antidemokratikus, populista, oroszbarát, és nem utolsó sorban erős – így jellemzik a román újságírók Orbán Viktort a FIDESZ győzelmének apropóján írt román nyelvű publicisztikákban.

A piacvezető román nyelvű országos napilapok többsége az AFP francia hírügynökségnek a – román Agerpres hírügynökség által is átvett – megfogalmazását használva az „antidemokratikus kisiklásokkal vádolt populista Orbán Viktor konzervatív pártjának” győzelméről számolt be.

Az Adevărul című liberális lap címsorban emelte ki a választásokról szóló tudósításában, hogy mintegy százezer Romániában élő magyar is részt vett a voksoláson, akiknek levélszavazatait főleg a csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátus gyűjtötte össze. A Gândul című független lap azt hangsúlyozta, hogy a Jobbik „szélsőségesei” nagyon magas százalékot értek el. 

Traian Băsescu államfőhöz közel álló Evenimentul Zilei azt írta: Budapest „erős embere” harmadik mandátumára készül. A lap úgy értékelte: Orbán Viktornak, aki a pénzügyi katasztrófa küszöbén vette át az országot 2010-ben, sikerült rendbe tennie a gazdaságot, még ha a külföldi vállalatok kárára is, és újraválasztása elsősorban a rezsi húsz százalékos csökkentésének köszönhető.

A jobboldali România Liberă arról közölt elemzést, hogy a Fidesz győzelmével és a Jobbik megerősödésével egy olyan „oroszbarát” politika nyert teret Magyarországon, amely a krími válság közepette a kétoldalú magyar-román kapcsolatokban is feszültségekhez vezethet. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro