A légitársaság mossa kezeit.
Ez így leírva egyszerűnek hangzik, de valójában hosszú percekig tartó, iszonyatos botrány zajlott.
A még szerdán történt incidens során az utaskísérő megpróbálta elmagyarázni a nőnek, hogy mivel a vészkijárat mellett ül, meg kell hallgatnia a különleges utasításokat. Mivel a nő nem értette mit akarnak tőle, végül megkérték, hogy üljön át máshova. Mivel erre sem volt hajlandó, és az útlevele átadására sem, végül a szóváltás addig fajult, hogy leköpte a légi utaskísérőt.
Föl is hívták a repülőtér biztonsági szolgálatát – és ekkor szabadult el csak igazán a káosz.
Az incidensről az egyik utas által látott felvételen látszik, hogy a nő partnere megpróbál közbelépni, mire a biztonságiak megpróbálják lefogni és megbilincselni. Ő azonban a székébe kapaszkodva próbál ellenállni. Hosszas dulakodás kezdődik, sikoltozás hallatszik, az utasok kiabálnak, a gyerekek sírnak.
Egy férfinak, aki láthatóan a biztonságiak főnöke, eközben az a legfőbb foglalatossága, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy az esetről felvétel készüljön.
Miközben a férfit lassan legyűrik, egy feldúlt utas jelzi, hogy az édesanyja rosszul lett, és orvosra van szüksége. Ez újabb szóváltáshoz vezet.
Végül
A Tarom később közleményben magyarázkodott. Ebben jelezte, hogy a vészkijáratok mellett ülő utasoknak különleges felelősségük van, ismerniük kell a vonatkozó szabályokat, és segíteniük kell a többi utast. Ehhez az is szükséges, hogy angolul tudjanak, sőt az sem árt, ha azon ország nyelvét is beszélik, amelyben az illető légitársaság működik. A marokkói állampolgárságú nő viszont sem angolul, sem románul nem beszélt, ráadásul nem is a számára kiutalt helyen ült, és azonosítani sem volt hajlandó magát. Ráadásul a saját helyére sem volt hajlandó átülni – a légitársaság szerint ebből adódott a konfliktus.
Nos, döntse el mindenki, kinek lehet igaza.
Az alábbi linkre kattintva megtekinthető az incidensről készült videó, de már most jelezzük, hogy az a nyugalom megzavarására alkalmas:
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...