// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Román focitroll-toplista 2017/2018

// HIRDETÉS

Véget ért az első osztályú focibajnokság, amely szokás szerint leginkább arról szólt, hogy ki, kinek, miért és hogyan tett keresztbe. Legtöbbször saját magának. Ezért mi is a Liga 1 tíz legnagyobb trollján keresztül értékeljük a szezont.

10. Juventus Bukarest. Senki nem értette, mit keres az első osztályban, azon túl, hogy saját stadion és közönség hiányában alaposan lehúzta a nézőátlagot: a két bukaresti nagycsapat elleni meccseit leszámítva egyszer sem voltak 200-nál többen a hol Ploieşti-en, hol Voluntari-ban megrendezett hazai találkozóin. A hírekbe csak botrányokkal tudott bekerülni különc tulajdonosa, Ilie Ciuclea révén, aki előbb saját edzőjét, Daniel Opriţát fenyegette veréssel, majd magyargyalázó zenével fogadta a Sepsi OSK-t. Szerencsére csont nélkül kiesett, senkinek sem fog hiányozni.   

9. Ionuţ Negoiţă, a fösvény. A Dinamo sóher tulajdonosa évek óta trófeákat ígér, de költeni nem hajlandó rájuk. A Liga 1 Harpagonja kizárólag ingyen igazolt és az első pénzes ajánlatra bármely játékosát eladta: csak a télen a fél kezdőcsapat távozott. Ezek után csak ő nem értette, a csapata miért nem jutott be a legjobb hat közé sem. Zsugoriságának csúcsa az utolsó meccs előtt derült ki: június elsején, a zárófordulóban négy légiós (Penedo, Romera, Maric, Katszikasz) azért nem játszott a Sepsi ellen, mert május 31-én lejárt a szerződésük. A május közepén véget érő felsőházi szereplésre számító Negoiţă ugyanis egyhavi bért is meg akart spórolni játékosain, ezért nem kötött a megszokott módon június 30-ig tartó szerződéseket.

8. Hagi, az aggódó apa. A román foci koronázatlan királya az elmúlt években felépítette legjobb utánpótlás-központját, miközben folyamatosan bírálta a teljes futballtársadalmat. Ám amikor az akadémia koronagyémántja, Ianis Hagi másfél év alatt csupán 48 percet kapott az olasz élvonalban, aggódó apukaként 2 millió eurót kipengetve visszavásárolta fiát a Fiorentinától, hogy a gyerek játéklehetőséghez jusson.

Gheorghe Hagi, az érző szívű atya

A Viitorul a teljes tavaszi szezonban Ianis kiszolgálására épült, a srác rúgott is 6 gólt és adott 4 gólpasszt, a büszke apa pedig rögvest össze is balhézott Cosmin Contra szövetségi kapitánnyal, amiért 19 éves fiacskája még nem került be a felnőtt válogatottba.

7. Hagi, a dörzsölt klubtulajdonos. A Viitorul tulajdonos-edzője azonban nem csak érző szívű apuka, hanem a Liga 1 legsikeresebb játékoskereskedője is: Ianis árának közel négyszerese jött be Benzar, Coman és Nedelcu (FCSB), Boli és Ţucudean (CFR), Roşu (Levszki Szófia) és Eric de Oliveira (al-Markija) eladásából. A csapat pedig még úgy is negyedik lett, hogy a bajnoki címet megszerző keret szinte teljesen kicserélődött. 

6. A megfelelő végzettség nélküli pályakezdő edzőket kinevező klubtulajdonosok. A játékospályafutását a közelmúltban lezáró Nicolae Dică (FCSB), Florin Bratu (Dinamo), Adrian Mutu (Voluntari) és Adrian Neaga (Temesvár) is úgy lett idén vezetőedző a Liga 1-ben, hogy nem rendelkezik az ehhez szükséges képesítéssel, az UEFA Pro-licenccel. Pont úgy is teljesítettek: a Gigi Becali parancsait jó katonaként végrehajtó Dică elbukta a bajnoki címet a legerősebbnek tartott kerettel, Mutuval és Neagával pedig kiesőhelyre estek vissza az addig bennmaradásra álló csapataik. A korábban az utánpótlásban már edzősködő Bratu legalább az alsóházi rájátszásban végigverte a kiesőjelölteket.  

5. A Gigi Becalit feltételesen szabadlábra helyező bíróság. Amíg a FCSB főpásztora börtönben ült, a csapat zsinórban három bajnoki címet nyert 2013 és 2015 között. Mióta kiengedték, az Astra (2016), a Viitorul (2017) és a CFR (2018) ellen is elbukta a bajnoki címet a bukaresti média kedvenc csapata.

Gigi Becali nagyot bukott

Becali idén is szétverte játékosai morálját, kénye-kedve szerint igazolt és cserélt, legjobb húzása pedig egyértelműen Alibec (20 meccs/1 gól) játszatása volt a gólkirályi címet a kispadról is beállva megszerző Gnohére kárára.

4. Dan Petrescu. A román fociba három év után visszatérő edző teljesen saját képére formálta a CFR-t, viszont klubrekordokat halmozva hozta vissza hat év szünet után a Fellegvárra a bajnoki címet.

Dan Petrescu, a CFR sikeredzője. Kép: Riti József Attila

Közben folyamatosan perlekedett a bírókkal, a sajtóval, Gigivel és lakájaival, de még saját klubjának szurkolóival is, ám egyetlen szezon alatt összerakott egy olyan csapatot, amelyet 2018-ban lehetetlen volt legyőzni. A tavaszi szezonban még vezetni sem sikerült senkinek a CFR ellen.

3. Florin Talpan ezredes. A Védelmi Minisztérium CSA Steaua nevű sportklubjának jogásza már 20 pert nyert a FCSB ellen, eltiltva a 2003-ban törvényellenesen privatizált klubot legendás nevének és címerének használatától, és immár azon van, hogy a román élvonalból és a nemzetközi kupákból is kiebrudalja Becali csapatát.

2. Sepsi OSK. Tegye fel a kezét, aki két éve megjósolta, hogy a Sepsi OSK lesz a második legjobb erdélyi futballcsapat. Ősszel ugyan még nem úgy tűnt, hogy a székely újonc képes felnőni a Liga 1 szintjére, ám a téli igazolásokkal már egy pofás középcsapat jött össze Szentgyörgyön, amely a vártnál simábban harcolta ki a bennmaradást. A szövetségnél pedig örültek, mert az átlagnézőszám mellett a bevételek is nőttek, hiszen a Sepsi szinte valamennyi ellenfelét meg lehetett büntetni magyarellenes rigmusok miatt.

1. Poli Iaşi. Amikor tavaly nyáron tulajdonost, vezetőséget és szinte teljes keretet cseréltek, biztos kiesőnek tűntek. Aztán szép csendben besurrantak a legjobb hat közé, ott pedig eldöntötték a bajnoki címet, emberhátrányban, utolsó perces góllal verve a FCSB-t. Miután az alapszakaszban is legyőzték a piros-kékeket, még némi pénzt is kerestek rajtuk, eladva Becalinak az albán-norvég középpályást, Kamer Qakát.  

A Liga 1 végeredménye, felsőház
1. Kolozsvári CFR        50
2. FCSB            49
3. CSU Craiova        38
4. Viitorul            35
5. Astra Giurgiu        33
6. Poli Iaşi            24

Alsóház
7. Dinamo            54
8. FC Botoşani        40
9. Sepsi OSK        34
10. Concordia Chiajna    30
11. Medgyesi Gaz Metan    30
12. FC Voluntari        27
13. Temesvári ACS Poli    27
14. Bukaresti Juventus    17

Kupadöntő: CSU Craiova–FC Hermannstadt (Liga 2) 2-0
Európai kupaindulók: CFR (Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör), Craiova (Európa Liga, 3. selejtezőkör), FCSB (EL, 2. selejtezőkör), Viitorul (EL, 1. selejtezőkör)
Kiesők: Temesvár, Juventus
Feljutók: Dunărea Călăraşi, Hermannstadt
Osztályozó a Liga 1-ért: Voluntari–Chindia Târgovişte (június 9. és 13.)
Gólkirályok: Edy Harlem Gnohére (FCSB) és George Ţucudean (Viitorul/CFR) 15-15 gól

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS