Alexandru Belc az Un Certain Regard szekció rendezői díját kapta meg.
Egy román rendező, Alexandru Belc kapta a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard nevű szekciójának legjobb rendezésért járó díját a Metronóm (Metronom) című filmjéért. Alexandru Belcnek ez az első nagyjátékfilmje, korábban dokumentumfilmjeiről volt ismert (Cinema, mon amour – 2015; 8 martie – 2012).
A fesztivál fődíját, az Arany Pálmát egy svéd vígjáték, a Ruben Östlund rendezte A szomorúság háromszöge című film kapta.
A Metronom című film a 70-es évek kommunista Romániájában játszódik, akkor, amikor Ion Țiriac és Ilie Năstase a Davis-kupa döntőjében az amerikai csapat ellen teniszezik. Egy gimnazista szerelmespár a kommunista hatóságok által betiltott Szabad Európa Rádió Metronóm című műsorát hallgatja és együtt levelet írnak az adás műsorvezetőjének, Cornel Chiriacnak, amelyben kifejezik a nyugati zenével szembeni csodálatukat, és bírálják a kommunista rendszert. Ám a fiú családja nem sokkal később engedélyt kap, hogy végleg elhagyják az országot, a szerelmeseknek ezért búcsúzniuk kell, a következő napok azonban egész életükre meghatározók lesznek.
A filmet Romániában a kolozsvári TIFF filmfesztivál keretében fogják először vetíteni június 23-ikán.
Az idei Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában egyébként egy másik román filmrendező, Cristian Mungiu R.M.N. című alkotása is versenybe szállt az Arany Pálmáért. A részben a ditrói pékség Srí Lanka-i vendégmunkásainak 2020-as történetét feldolgozó filmet nagyrészt Torockón forgatták, és több erdélyi magyar színész is játszik benne (Moldován Orsolya, Bíró József, Deák Zoltán, Rácz Endre, Bács Miklós, ifjabb Kovács Levente, Varga Csilla és Hatházi András).
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.