// 2026. április 28., kedd // Valéria

Román és magyar hatóságok együtt mentik a Giotto-másolatot őrző templomot

// HIRDETÉS

A Beszterce melletti Kiszsolna szász temploma és tetőzete kriminális állapotban található.

Közös erőfeszítéssel próbálja sürgősen megmenteni a teljes pusztulástól Kiszsolna szász templomát a Beszterce-Naszód Megyei Tanács és a magyar kormány. A legsürgősebb beavatkozásra mindkét fél 15 000 eurót utal ki a csütörtökön elhangzott ígéret szerint. 

Puskás Imre, a magyar Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön látogatta meg Beszterce-Naszód Megye Tanácsának alelnökével, Alexandru Pugnával közösen a templomot, ahol mindketten kifejezték szándékukat a műemlék állagmegőrzésének finanszírozására. 

A Beszterce várostól mindössze 5 kilométerre található kiszsolnai templom iránt azt követően nőtt meg az érdeklődés, hogy egy magyar művészettörténész, Papp Szilárd ez év februárjában bejelentette: a romok között Giotto di Bondone olasz mester Navicella című elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg. A művészettörténész szerint a Navicella mindössze három másolatáról tudtak eddig, a zsolnai lehet a negyedik. Papp Szilárd ugyanakkor azon a véleményen volt, hogy a templom az eddig feltételezettnél régebbi, pontosabban a 14. század második felében épülhetett. 

Alexandru Pugna a román-magyar együttműködés jelentőségét hangsúlyozta a műemlékvédelem tekintetében. 

A magyar államtitkár ígéretet tett, hogy a magyar állam anyagi támogatást nyújt a templom tetőzetének felújítására és a freskó restaurálására. 

Beszterce-Naszód megyében 41, egykor szász település található, ezekben 25 templomot nyilvánítottak műemlékké, közülük tizenkettő A-kategóriás műemlék.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

„Nem lehet, hogy ne történjen semmi”: egy város hiányérzetéből születik meg Nagykároly új fesztiválja
Krónika

„Nem lehet, hogy ne történjen semmi”: egy város hiányérzetéből születik meg Nagykároly új fesztiválja

Van egy pont, amikor egy város életében a hiány már nemcsak észrevehető, hanem egyre inkább zavaróvá válik.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro