// 2024. október 2., szerda // Petra
Betegségügy

Román egészségügyi horror, sokadik fejezet: megbírságoltak egy kórházat, amiért a folyosón tartották az elhunyt betegeket

Mindig sikerül valami új, döbbenetes esetre fényt deríteni.

A mindenféle beígért fejlesztések és báremelések ellenére a román egészségügyi rendszer még mindig az egyik legbetegebb intézményének számít, és ezt a bukaresti egyetemi kórház ismét bizonyította. A bukaresti egészségügyi igazgatóság összesen 21 ezer lejes bírságot rótt ki, miután kiderült: a kórház személyzete rendszeresen a folyosókon „parkoltatja” az elhunyt betegek holttestét. A botrány még múlt héten robbant ki, amikor a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) orvosi ügyekben illetékes képviselője, Emanuel Ungureanu jelezte a rendellenességet, miszerint a letakart holttesteket hordágyon – vagy akár csak a padlón – pihentetik a folyosókon, többek között egy tűzlépcső előtt. Az egészségügyi igazgatóság vasárnap este közölte: a kórházra húszezer, az egyik betegszállítóra pedig ezer lejes bírságot rótt ki az ügy miatt. Az ellenőrzés során ugyanis megállapították, hogy a holttesteket valóban nem a megfelelő helyen tárolták. Egyúttal 30 napos határidőt adott a kórháznak arra, hogy kialakítson egy megfelelő helyiséget a holttestek tárolására, és módosítsa az elhunyt betegek szállításának gyakorlatát. A kórház egyébként belső vizsgálatot rendelt el, de ez nem állapított meg különösebb rendellenességet. A kórház szerint ugyanis a hatályos törvények értelmében két óra áll rendelkezésre arra, hogy az elhunyt betegek testét elszállítsák a kórbonctanra arról az osztályról, ahol meghaltak. Mivel az egyik beteg a tizedik emeleten halt meg, addig helyezték el a holttestet a lépcső előtti félreeső részen, amíg a felvonó megérkezett. Az ok: hogy ne legyen a páciensek és hozzátartozóik útjában. Ja, így már mindjárt más.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro