Egyre durvább. Putyin az ukránokat teszi felelőssé, az ukránok az oroszokat. A szakadárok közben folytatják a harcot.
Román állampolgárságú áldozata is van a csütörtökön este lezuhant malajziai repülőgép katasztrófájának. A bukaresti külügyminisztérium pénteken közleményben tudatta, hogy a szerencsétlenség során életét vesztette egy kettős állampolgárságú személy is, akinek egyik állampolgársága román volt.
Közben a Vocea Transilvaniei kiderítette: az áldozat a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója volt, és kanadai-román kettős állampolgársággal rendelkezett.
A külügy közleménye szerint az áldozatok azonosítása jelenleg is zajlik, és az utaslista alapján derült ki, hogy az egyik utas román állampolgársággal is rendelkezett, ezt követően értesítették a romániai hatóságokat.
Az áldozat nem Romániában élt, lakóhelyén a hatóságok már értesítették hozzátartozóit, és a román illetékesek is megkeresték az itteni rokonokat.
A család közölte, nem járul hozzá, hogy az áldozat személyazonossága nyilvánosságra kerüljön.
Magyar állampolgár a jelenlegi ismeretek szerint nem ült a gépen.
A repülőgép csütörtökön délután zuhant le Kelet-Ukrajnában, a gyanú szerint az oroszbarát szakadárok lőtték le föld-levegő rakétával. A gép fedélzetén a tizenöt fős személyzettel együtt összesen 298-an tartózkodtak, a tragédiát senki sem élte túl.
Az orosz államfő eközben alapos és pártatlan, minden körülményre kiterjedő vizsgálatot szorgalmazott. Vlagyimir Putyin a Mark Rutte holland miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetés során szólt erről.
A Kreml tájékoztatása szerint Putyin részvétét nyilvánította az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant Boeing utasszállító többségében holland utasainak halála miatt.
A Kreml honlapján megjelentetett közlemény szerint az orosz államfő hangsúlyozta, hogy a tragédia ismételten alátámasztja a kiéleződött ukrán válság mielőbbi békés rendezésének szükségességét.
A dél-amerikai útjáról Moszkvába csütörtökön kora este visszaérkező Vlagyimir Putyin éjjeli beszédében az ukrán kormányt tette felelőssé a malajziai repülőgép katasztrófájáért. Az orosz elnök úgy vélte, a tragédia nem történt volna meg, ha Kijev nem kezd újabb katonai akciókba Ukrajna keleti részén a felkelők ellen.
„Kétségtelen, hogy az a kormány felel ezért a tragédiáért, amely országának területén történt" - mondta az orosz elnök. Hozzátette, utasította az orosz hatóságokat arra, hogy minden lehetséges módon segítsék a történtek kivizsgálását.
A malajziai utasszállító lezuhanásáért felelős bűnösök fölött a hágai Nemzetközi Bíróságnak kell ítélkeznie - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök pénteken Kijevben.
A kormányfő Oroszországot tette felelőssé a tragédiáért, amikor úgy fogalmazott: „Az oroszok játéka rossz véget ért. Nemzetközi bűncselekményt követtek el, amelyért a hágai bíróság előtt kell felelniük".
Mindeközben kiderült: nem hajlandóak szüneteltetni a harcokat a kelet-ukrajnai szakadárok a csütörtökön lezuhant malajziai utasszállító gép katasztrófája miatt. Egyik parancsnokuk kijelentette, hogy a repülőgép roncsai „mélyen a harcvonal mögött", a szakadárok területén vannak.
Szerinte nincs szükség a tragédia körülményeinek kivizsgálása érdekében „humanitárius tűzszünetre vagy szabad folyosók nyitására" a tragédia helyszínéhez.
Közben Luhanszk város lakóinak zöme vezetékes víz és áram nélkül maradt reggelre, miután a tűzharcokban megsérült egy áramelosztó alállomás.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.