// 2026. november 3., kedd // Győző

Röhejes ürüggyel próbálják ellehetetleníteni a székely szabadság napi menetet

// HIRDETÉS

Az SZNT már a jövő évi tüntetést szervezné, de a hatóságok nagyon nem akarják, hogy a magyar közösség nyilvánosan követelhesse a jogait.

Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2018-ban is tiltakozó felvonulást tartson Marosvásárhelyen március 10-én, a székely szabadság napján.

A jövő évi megemlékezés és tiltakozás bejelentésével kapcsolatos bonyodalmakról Izsák Balázs, az SZNT elnöke, és Kincses Előd, a tanács ügyvédje számolt be keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján.

Izsák Balázs elmondta: már ez év március 16-án bejelentették a polgármesteri hivatalban a jövő évre tervezett megmozdulást. Az elmúlt évek történéseiből ugyanis megtanulták, hogy az esetleges bírósági jogorvoslatra is időt kell hagyni. Emlékeztetett rá, hogy a törvény értelmében a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthatja be a rendezvényt. A határidőn túli tiltás miatt tavaly már pert nyertek a polgármesteri hivatal ellen. A bejelentést március 20-án tárgyalta meg a Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnok által vezetett közrendi bizottság. Az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka arra a törvénycikkelyre hivatkozva kifogásolta a felvonulást, mely tiltja a kórházak előtti tömegrendezvények szervezését. A polgármester tiltásként is értelmezhető állásfoglalását március 22-én kézbesítették a szervezőknek.

Kincses Előd hozzátette: a felvonulás évek óta kialakult útvonala elhalad egy kórház mellett, amelynek amúgy egy másik utcából is van bejárata. Az ügyvéd úgy vélekedett, hogy nyilvánvaló akadékoskodásról van szó, hiszen ha ez lenne az akadály, lenne lehetőség arra, hogy kikerüljék azt az útszakaszt. Ráadásul a jogász idézte a városi önkormányzat 1998-as határozatát, amely felsorolja azokat a területeket, amelyeken nem szabad tömegrendezvényeket szervezni. Hozzátette: a felsorolásban nem szerepel az a kórházzal szomszédos utca, amelyre hivatkozva megtiltanák a felvonulást.

Kincses Előd elmondta, az SZNT megbízásából hivatali hatalommal való visszaélés miatt tett feljelentést a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Dorin Florea polgármester és Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök ellen. A jövő évi felvonulást kifogásoló határozat mellett a polgármester idei, március 8-i közleményét is hivatali visszaélésnek tekintik.

Ekkor a polgármesteri hivatal - ellentmondva a tavalyi jogerős bírósági ítéletnek - azt közölte, hogy csak tíz tüntető felvonulását engedélyezi, ráadásul csak a járdán. Ezt is sajtóközleményben tette, nem pedig a szervezőknek küldött hivatalos értesítésben.

Izsák Balázs megemlítette: sokan felteszik a kérdést, hogy mi értelme van évről évre felvonulni a székely vértanúk emlékművétől a prefektusi hivatalig egy olyan petícióval, amely rendre válasz nélkül marad a kormány részéről.

Hozzátette: meggyőződése szerint évről évre szembesíteni kell a kormányt a székelyföldi autonómiaköveteléssel. „Ez a követelés Románia minden kormányát el fogja kísérni Székelyföld fővárosába az autonómia kivívásáig. Ez nem berögződött szokás, hanem egy céltudatos cselekvés" - jelentette ki az SZNT elnöke.

Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es, a 2016-os és az idei rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro